Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fehér Ház nem tárgyal terroristákkal, hanem leszámol velük

Elutasította a tárgyalás bármiféle lehetőségét a terroristákkal csütörtökön a Fehér Ház szóvivője az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének, Oszama bin Ladennek tulajdonított, feltételes tűzszünetet ajánló hangfelvétellel kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva.


Dátum: 2006-01-19 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:02.081331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államok "nem tárgyal terroristákkal" - jelentette ki Scott McClellan elnöki szóvivő. Mint mondta, a szakértők tanulmányozzák a felvételt, hogy ellenőrizzék, valóban a terroristavezér hangja hallható-e rajta, illetve abból a szempontból is kielemzik, hogy tartalmaz-e hasznosítható információt a hírszerzés számára.

Oszama bin Laden feltételezett üzenetében figyelmeztetett, hogy az al-Kaida újabb támadásokra készül, de hajlandó bizonyos feltételekkel tűzszünetet kötni.

"Az al-Kaida vezetői és más terroristák egyértelműen menekülnek és bujkálnak, és nagy nyomás nehezedik rájuk. Mi nem tárgyalunk terroristákkal, hanem kivonjuk őket a forgalomból" - fogalmazott a szóvivő.

"A terroristák kezdték ezt a háborút, de, mint az elnök (George Bush) világosan megmondta, mi döntjük el, mikor és hol fog véget érni. Továbbra is a nyomában leszünk azoknak, akik ártani akarnak az amerikai népnek" - hangsúlyozta Scott McClellan.

Oszama bin Laden üzenetei kínosan érintik a Fehér Házat, mivel arra emlékeztetik a közvéleményt, hogy a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokat elkövető al-Kaida vezére még mindig szabadlábon van, ráadásul vagy meginti Amerikát, vagy pedig éppen tűzszünetet javasol, mintha egyenrangú felek állnának szemben egymással.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek