Végre hazatérhetnek a sárospataki kötetek Oroszországból?
Az orosz alsóház pénteken várhatóan végleg jóváhagyja a sárospataki református kollégiumi kötetek visszaadását. Az állami duma első olvasatban tavaly júliusban, másodikban decemberben fogadta el az 1945-ben a Szovjetunióba vitt könyvritkaságok, köztük ősnyomtatványok visszaadásáról szóló törvénytervezetet.
Dátum: 2006-01-20 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:03.444895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A végleges alsóházi jóváhagyás (harmadik olvasat) után a törvény még a felsőház áldására szorul, majd Vlagyimir Putyin elnök aláírásával léphet hatályba.
A Nyizsnyij Novgorod-i Lenin könyvtár már minden előkészületet megtett a kötetek visszaszállítására, hogy az Putyin február végén, március elején esedékes magyarországi látogatására megvalósulhasson.
MTI - fideszfrakcio.hu