Szijjártó Péter Pásztón
A Fidelitas és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség pásztói szervezetei meghívásának eleget téve 2006. január 18-án Pásztóra látogatott Szijjártó Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke.
Dátum: 2006-01-20 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:10.126826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi városi könyvtárban tartott lakossági fórumon telt ház - körülbelül száz érdeklődő - fogadta az előkelő vendéget. Kriston Péter Pásztó város alpolgármestere, választókerületi elnök bevezetője után egy jó hangulatú előadás keretében Gömbicz Nándor pásztói Fidelitas elnök kérdéseire válaszolva Szijjártó Péter beszélt a Fidelitasról, az ifjúság helyzetéről, a kormány ifjúságpolitikájáról, az Apró - Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottságról, valamint a választási kampányról. Ezek után a közönség kérdéseire választolt. A megjelentek kezdeti megilletődöttség után számtalan kérdést tettek fel. A Fidelitas elnöke egy feltevésre válaszolva elmondta, hogy komoly hátrányt jelent a baloldal fölénye a médiában, és sokszor rosszul jönnek át rajta a dolgok.
A pásztói program második felében Szijjártó Péter külön is leült beszélgetni a megjelent fiatalokkal. A pásztói Fidelitas csoporton kívül többek között Bátonyterenyéről, Szécsényről és Hollókőről is voltak "fidelitasosok".
Zárásként pedig egy helyi "fideszes" étteremtulajdonos jóvoltából egy vacsorával zárult a nap.
"Hála Istennek jól sikerült az este. Eddig ez volt a legnagyobb rendezvény, ami a pásztói Fidelitas és Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közös szervezésében zajlott. Úgy érzem, hogy már nem először bizonyosodott be, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ez a jövőre nézve bíztató. Köszönjük Szijjártó Péternek, hogy tiszteletét tette nálunk. - nyilatkozta Gömbicz Nándor a pásztói Fidelitas csoport elnöke.
fideszfrakcio.hu