Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky Gábor elvesztette identitását

Demszky Gábor láthatóan elvesztette identitását és mára önmaga sötét árnyékává vált. Az egykori demokratikus ellenzéki politikus imázsa semmivé lett. A demokrácia néhai élharcosa ma már legszívesebben elhallgattatná a fővárosi ellenzéket.


Dátum: 2006-01-20 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:10.690940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy eredményekre nem támaszkodhat, a hatalom erejéhez nyúl és azzal visszaél. Nem tudunk másra gondolni, amikor a Fővárosi Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ) úgy kívánja módosíttatni, hogy megszűnjön a vita, a kisebbségi álláspont kifejtésének lehetősége. Ez a Kádár Jánosra emlékeztető pökhendiség azonban az ellenzék elszántságát növelte/növeli. Követeljük az interpellációk nyilvánosságának megtartását és kiteljesítését! Küzdeni fogunk a liberalizmus jelmezébe bújtatott lopakodó diktatúrával szemben. Megvédjük demokratikus vívmányainkat. Emlékezetes, először 2003-ban csorbították az ellenzék jogosítványait.

Mára ez káros tendenciává vált. Vajon a következő lépésben már csak a főpolgármesterrel előre egyeztetett ellenzéki felszólalások hangozhatnak el?

Demszky Gábor fél a nyilvánosságtól. A sikertelenség és eredménytelenség azonban nem lehet ok az ellenzék jogainak csorbítására. Ennek érdekében minden törvényes eszközt felhasználunk arra, hogy a mindenkori ellenzék a lehető legszélesebb autonómiát

élvezhesse véleményének kifejtésekor. A közgyűlés elé kerülő SZMSZ módosítási javaslatot a leghatározottabban elutasítjuk.

Kupper András

frakcióvezető

Fővárosi Fidesz-MKDSZ Frakció

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek