Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vajon örül Gyurcsány Ferenc?

Minden második-kerületi polgárt nem tudunk megkérdezni, hogy velünk együtt örül-e a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium megújulásának, de reméljük, hogy a többség elégedetten értesül az eseményről.


Dátum: 2006-01-20 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:12.516933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A patinás intézmény újjáépítésének szükségessége már a 90-es évek elején felmerült. A különböző telekalakítási és szomszédjogi viták megoldását lehetővé tevő szabályozási tervet a II. kerület képviselőtestülete 2002-re elfogadta és így a kiírt építészeti pályázaton 2002. októberében nyertes Cságoly Ferenc megkaphatta a tervezői megbízást, majd az engedélyezett tervek birtokában megkezdődhetett és tavaly be is fejeződött az építkezés.

A több mint kétmilliárd forintos beruházást a képviselőtestület valamennyi politikai oldala támogatta, de sem a főváros, sem a kormány nem mutatott hajlandóságot a tehervállalásban való részvételre.

Az új épület ünnepélyes átadására hétfőn reggel kilenckor kerül sor. A meghívót kézhez véve sajnálattal kell megállapítani, hogy Gyurcsány Ferenc számára ez a tőle és kormányától teljesen független esemény a választási kampány elemévé válik, Gyurcsány Ferenc a szó legszorosabb értelmében beviszi a politikát az iskolába.

Az épület ünnepélyes átadásán részt veszünk, de a más tollával ékesített gyurcsányi kampányt szomorúan elítéljük.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek