Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyik szemünk nevet, de a másik sír

A kormány pénteki szociálpolitikai döntései nyomán nem lehet teljes az öröm, a kabinet által elfogadott intézkedések ugyanis nem mindenben követik az előzetes ígéreteket, és emellett számos - a Fidesz által támogatott - társadalmi igényt is figyelmen kívül hagynak. Mindez az MKDSZ budapesti sajtótájékoztatóján hangzott el szombaton, azt követően, hogy a szövetség elnöke, Harrach Péter tárgyalásokat folytatott szociálpolitikai szakértőkkel és különböző civil szervezetek vezetőivel.


Dátum: 2002-09-28 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:24.082254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harrach Péter, az MKDSZ elnöke a kormány tegnapi szociálpolitikai döntéseit értékelve elmondta: a kormány furcsa módját választotta az ellenzéki előterjesztések támogatásának. A pénteki kormányülésen született döntések néhány pontban fedik ugyan a Fidesz elképzeléseit, azonban - mint mondta - örömük mégsem lehet teljes.

A Fidesz szociális és családügyi kabinetjének vezetője ez utóbbi kijelentését indokolva, arra hívta fel a figyelmet, hogy számos szükséges intézkedés továbbra is várat magára, a már megszületettek pedig - nem egy esetben - csak legyengített változatai a Fidesz javaslatainak.

Ezzel kapcsolatban kiemelte: nem vág egybe teljesen a két szándék például a szociálpolitikai kedvezményeket illetően. A kormány döntése - a Fidesz programjától eltérően - nem 1 millió forintban határozza meg az egyes gyermekek után járó összeget, így az első gyermek után például csak félmillió forint jár - mondta Harrach.

A politikus szerint az apák szülési szabadságát érintő határozat sem egyezik meg mindenben az általuk javasolttal. Így az édesapák gyermekük születésekor ugyan ötnapos szabadságot kapnak, ám ennél többre - ahogyan azt a Fidesz tervezte: még öt napra az évben - már nem jogosultak.

Az MKDSZ politikusának álláspontja: egyetlen pontban született csak a Fidesz szándékaival teljesen megegyező döntés. Elmondta: azt a tényt, hogy a nagyszülők, ha gyesre mennek, ezentúl nyugdíjukat is felvehetik, üdvözlendőnek tartják.

Harrach Péter véleménye szerint a Fidesz-Magyar Polgári Párt által szeptember 18-án nyilvánosságra hozott szociálpolitikai javaslatcsomag számos kedvező elképzelése továbbra is megvalósításra vár.

A hiányosságokra rámutatva Harrach felhozta: nem született döntés a kiegészítő családi pótlék ügyében, melyet a Fidesz-javaslat két év alatt duplájára kíván emelni.

Az özvegyi nyugdíj - egyébként az MSZP programjában is szereplő - ötven százalékos emelése is elmaradt - mutatott rá a politikus, aki arról is szólt, hogy a gyed igénybevételének három évre történő felemelése sem valósult meg.

A Fidesz képviselőcsoportjának tagja a gyermekek utáni adókedvezményeket hiányolva jelezte: pártja az adótörvények jövő évi tárgyalásánál módosító javaslatot fog benyújtani a Háznak.

A tájékoztatón elhangzott az is: a családokkal foglalkozó civil- és egyházi szervezetek - az Orbán-kormány időszakától eltérően - nem részesülnek állami támogatásban. - Sajnos az új kormányzat ezt nem tartotta fontosnak s ezt mindannyian meg fogjuk érezni - jelentette ki Harrach Péter.

A sajtótájékoztatón Soltész Miklós, a kormány által benyújtott adótörvény-módosítást kritizálta. A kormánypártok korábbi ígéretei nem valósultak meg, a személyi jövedelemadó-táblázat semmilyen könnyítést nem jelent a polgároknak - nyilatkozott a politikus.

Soltész a gyermekétkeztetési program létét is hiányolta. Elmondta: "hihetetlennek tűnik", hogy a kabinet néhány tízezer forint családonkénti szétosztásával a problémát megoldotta volna. Hozzátette: a gyermekétkeztetésére vonatkozó ígéreteket illetően még csak "ráutaló magatartás" sincs a kormány részéről.

Az Országgyűlés szociális bizottságának tagja arról a "gyalázatról" is beszélt, amely szerinte a valóságshow-k révén zúdul a gyermekekre. Megfogalmazása szerint a "gyalázatshowkkal" kapcsolatosan végre döntést kell hozni: vagy meg kell őket szüntetni, vagy - a kisgyerekeket és a kamaszokat megvédendő - sugározzák kései idősávban ezeket a műsorokat. Soltész szólt arról is: az ügyben interpellációt nyújtottak be a szociális és családügyi miniszternek, várva a választ a kérdésre, mit kíván tenni a tárca vezetője ezen áldatlan állapotok felszámolása érdekében.

A sajtótájékoztatót megelőző tanácskozáson a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) részéről Cser Károlyné alelnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a kormány a gyermekenként járó támogatások összegét nem a Fidesz elképzelései nyomán alakította ki. Hiába várták például, hogy már az első gyermek esetében is egy millió forint legyen a támogatás összege.

A NOE felvetette: a gyesen lévő szülők az utazásban a nyugdíjasokéhoz hasonlatos kedvezményekben részesüljenek. A NOE bírálja a kormányt amiatt is, mert egymillió helyett csak ötszázezer forintra emelték fel az egy gyerek után járó szociálpolitikai támogatást. Problémaként fogalmazódott meg részükről az is, hogy egy bizonyos jövedelmi határt éppen átlépve sokan eleshetnek bizonyos kedvezményektől, kiegészítő családi pótléktól.

Magyari Attila, a Katolikus Szülők Országos Szövetségének elnöke a Fidesz szociálpolitikai javaslatainak kommunikációjához szolgált ötletekkel. Mint elmondta: a társadalmi felvilágosításnak arra is ki kellene terjednie, hogy a tervbe vett intézkedések milyen célokat szolgálnak, s hogy ezek mekkora terhet rónak a társadalomra.

A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetségének képviselője, Ékes Ilona arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány családpolitika helyett az osztogatás politikáját választotta. - Ez nem csak megalázza a családokat, de könnyen manipulálhatóvá is teszi őket - hangoztatta a szövetség vezetője.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek