A Hamász kész elismerni Izrael létét?
Egyiptom úgy gondolja, hogy a Hamász szélsőséges palesztin szervezet el fogja ismerni Izrael létét és folytatni fogja a tárgyalást a zsidó állammal - mondta Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszter egy szombaton közölt interjúban.
Dátum: 2006-01-21 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:18.915493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szavaira reagálva azonban, Musír al-Maszri Hamász-szóvivő kijelentette: a Hamászban nincs napirenden Izrael elismerése. Abul Geit, akinek kormánya az elmúlt évben szoros kapcsolatot épített ki a Hamásszal és más palesztin radikális szervezetekkel, úgy vélekedett, hogy a politikai folyamatokba való bekapcsolódás alapvető változásokat fog eredményezni a Hamász gondolkodásában. A Hamász, amely mindeddig Izrael Állam eltörlését hirdette és iszlám állam létrehozását ígérte a történelmi Palesztina teljes területén, január 25-én első ízben vesz részt palesztin parlamenti választásokon, és hasonló esélye van a győzelemre, mint a palesztin területeken jelenleg kormányzó Fatah mozgalomnak. Az Egyesült Államok és az Európai Unió azt akarja, hogy az Izrael elleni gyilkos merényletek tucatjaiért felelős Hamász tegye le a fegyvert és mondjon le az Izrael elleni fegyveres harcról.
A londoni székhelyű as-Sark al-Auszat című arab lap által meginterjúvolt egyiptomi külügyminiszter most azt mondta: "Meggyőződésem, hogy a Hamász elismeri (majd) Izrael létét, és bizonyos vagyok abban, hogy képes együtt élni az Izraellel folytatott tárgyalások gondolatával. Szükségtelen kertelni ebben a kérdésben, különösen azóta, hogy a Hamász már elfogadott egy fegyverszünetet Izraellel a tárgyalások érdekében. Kérdem én, talán egy kísértettel kötötték azt a tűzszünetet?
MTI - fideszfrakcio.hu