Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ítéletidőben kezdődött meg a katonai szállítógép roncsainak elszállítása

Még órákig eltarthat a csütörtök este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce fölött magasodó Borsó hegyre lezuhant szlovák katonai szállítógép roncsainak teherautókra pakolása és elszállítása - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.


Dátum: 2006-01-22 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:21.315366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy 700 méter magas hegyen jószerivel ítéletidő van, viharos erősségű szél tombol, a hőmérséklet mínusz 10 fok alatt van, ilyen körülmények között szedik fel és pakolják a szerencsétlenül járt repülőgép roncsait daruval és kézzel a szlovák katonák, a helyszínt magyar határőrök biztosítják.

Bajtai Csaba ezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az előzetes tervekkel ellentétben mégis konvojban jön le a hegyről az a hét szlovák teherautó, amelyre a roncsokat felpakolják.

Azért döntöttek így a szlovákok, mert rendkívül balesetveszélyes lejönni a hegyről, amennyiben elakadna egy autó, a többi segíthet neki - tette hozzá.

"Az elszállítást a hó és a hideg mellett nehezíti, hogy viharos szél fúj, így a gép által letarolt fák még csüngő részei zuhannak alá a rakodás helyszínére" - mondta.

A megyei közútkezelő jelenleg is takarítja a Hejce és Vilmány közötti útszakaszt, hogy a hóátfúvás ne akadályozza a teherautók haladását.

Rohály Géza, Hejce polgármestere elmondta: az elhunytak emlékére gyászmisét tartanak vasárnap 11.00 órakor a helyi római katolikus templomban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek