Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eszméleténél van a szlovák repülőgép katasztrófájának túlélője

Eszméleténél van és megszólalt a csütörtökön este Magyarországon lezuhant szlovák katonai repülőgép katasztrófájának egyetlen túlélője, a 27 éves Martin Farkas.


Dátum: 2006-01-22 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:23.420576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kassai Louis Pasteur Kórház főorvosa, Peter Belus vasárnap kora délután közölte a sajtóval, hogy a 42 emberéletet követelő szerencsétlenség egyetlen túlélőjét már szombaton este lekapcsolták a lélegeztető gépről, művi altatását fokozatosan megszüntették, mert az állapota már most lehetővé tette, jóllehet, korábban arra számítottak, hogy ez csak napok múltán válhat esedékessé.

Az áldozatoktól várhatóan csütörtökön vesznek búcsút - jelezte egy televíziós beszélgetésben a szlovák védelmi tárca vezetője. Juraj Liska szerint a gyászszertartásra Kassán, vagy Eperjesen kerül majd sor, de végleges döntés csak akkor születik, ha már mind a 42 áldozatot azonosították.

Pozsonyban már korábban tudni lehetett, hogy az áldozatokat előbb közös állami gyászszertartás keretében búcsúztatják el, utána más-más helyszínen és időben, a hozzátartozók akaratának megfelelően kerül sor a családi temetésekre.

A miniszter kijelentette: nem látják okát annak, hogy az Antonov 24-es repülőgép balesete miatt kivonják a forgalomból a szlovák légierő állományában még használatban levő további három Antonov típusú repülőgépet.

Liska elégedetten nyugtázta, hogy az áldozatok hozzátartozóinak kijáró kártérítés kifizetését közvetlenül a kormány vállalta magára, mert mitagadás, a védelmi tárca rövid időn belül aligha tudná elkülöníteni a szükséges, több tízmillió koronát kitevő összeget.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek