Koszovóban ötnapos gyászt hirdettek Ibrahim Rugova halála miatt
Ötnapos gyászt hirdettek Koszovóban Ibrahim Rugova halála miatt; a vitatott jogállású tartomány elnökét a jövő héten csütörtökön temetik.
Dátum: 2006-01-22 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:24.337636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belgrádi média vasárnap jelentette, hogy a koszovói kormány és a tartományi parlament elnöksége közösen döntött arról, hogy ötnapos gyászt hirdetnek a tartományban. Az elhunyt elnök szóvivője, Muhamed Hamiti bejelentette, hogy Rugova családja úgy döntött, az elhunyt temetése csütörtökön délben lesz Pristinában, és nem szerdán, ahogyan a kormány javasolta. A politikus holttestét hétfőn és kedden ravatalozzák fel a parlament épületének előcsarnokában.
Ibrahim Rugova szombaton hunyt el pristinai elnöki rezidenciájában, 62-ik életévében. A politikus tüdőrákban szenvedett, amelyet tavaly nyár végén állapították meg nála az orvosok.
Helyszíni beszámolók szerint a pristinai középületeken félárbócra eresztették a zászlókat, az elnöki rezidenciát nem hagyja el a gyászolók tömege. Rugova pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) vasárnap gyászülést tartott, és megemlékezett róla a koszovói tudományos és művészeti akadémia is. "Rugova olyan ember volt, akinél a rezsimellenes harc a teljes koszovói függetlenség és a nemzetegyesítés eszméjévé nőtte ki magát..." - idézett a belgrádi média Rexhep Ismalinak, az akadémia elnökének beszédéből.
Rendkívüli kiadásban írtak Rugova haláláról olyan pristinai napilapok is, amelyek egyébként nem jelennek meg vasárnap. A Koha Ditore fekete-fehér formátumban, címlapján azt írta, hogy Koszovó elvesztette elnökét a függetlenségi küzdelem véghajrájában. "Koszovónak erőt kell találnia ahhoz, hogy szembesüljön a súlyos veszteséggel, és folytassa a harcot a függetlenségért. E cél eléréséhez már csak egy csata maradt hátra" - írja a Koha Ditore.
A Zeri különszámában a "koszovói függetlenség ikonjának" nevezi az elhunyt politikust, akinek halála Koszovó újkori történelmének legkritikusabb pillanatában érkezett. A Bota Sot szerint a koszovói albán nép "elárvult, hang és lélegzet nélkül maradt". "A koszovói nép érdekeinek eltiprását jelenti bármilyen eltérés a Rugova által kitaposott úttól" - figyelmeztet rendkívüli különkiadásában a Kosova Sot című napilap.
A belgrádi napilapok természetszerűen nem ilyen érzelemmel írnak Rugova haláláról, bár címlapon számolnak be róla, ismertetve a politikus pályafutását, a nyugati és belgrádi politikai vezetők részvéttáviratait, illetve azt, hogy halasztást szenved a státustárgyalások jövő hétre tervezett első fordulója.
Némi kommentárra csak a Glas Javnosti szánta rá magát, megjegyezve, hogy "a balkáni Gandhi vagy a koszovói Havel nem jeleskedett a szerbek oltalmazásában" miután a tartomány az ENSZ irányítása alá került. A lap szerint Rugova halála "tektonikus megrázkódtatásokhoz" fog vezetni pártjában. Idéz egy albán politikai elemzőt, aki szerint a háborús bűncselekmények vádja alól két hónapja felmentett Fatmir Limaj lenne a legesélyesebb jelölt a megüresedett tartományi elnöki posztra, mert ő az egyetlen, aki teljesít minden feltételt. A Vecernje Novosti ugyanakkor egy másik pristinai elemzőt idéz, aki szerint az esélyek tekintetében Limajt lekörözi a leggazdagabb koszovói albánként ismert, Svájcban élő Bexhet Pacoli.
MTI - fideszfrakcio.hu