Sortűzper: az ügyész fegyházbüntetést kér
Az ügyész fegyházbüntetést, a védő felmentést kért Erdész József, a mintegy 100 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelő 1956-os Kossuth téri sortűz kapcsán társtettesként, több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiség elleni bűntettel vádolt 74 éves egykori kormányőr ügyében a Fővárosi Bíróságon pénteken.
Dátum: 2002-09-27 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:25.146131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vádlott az eljárásban tagadta bűnösségét, az ügyész megfogalmazása szerint a meglehetősen "bizonyítékszegény" ügyben azonban a vád mégis csak Erdész József nyilatkozatain alapulhatott.
A vádirat szerint 1956 október 25-én Erdész József az Akadémia utca 17. szám alatti pártközpont védelmében az utcán több sorozatot adott le a Kossuth téren tartózkodó és onnan menekülő tömegre.
Az ügyész szerint a per sajátossága, hogy csak egyetlen ember ül a vádlottak padján, holott ha az ügy felderített lenne, talán a Fővárosi Bíróság nagytermében sem férnének el a vádlottak és közöttük minden bizonnyal nem Erdész József lenne az elsőrendű. Ráadásul a volt kormányőr is úgy került a hatóságok látókörébe, hogy egyszer újságírói kérdésre azt nyilatkozta: 2-3 rövid sorozatot adott le a Kossuth téren álló tömeg felé.
- Ez a nyilatkozat igen nagy metamorfózison esett át az eljárás során - fogalmazott az ügyész. Emlékeztetett arra, hogy Erdész József tanúként már azt mondta, csak riasztó lövéseket adott le, gyanúsítottként nem is emlékezett a tömegre, amelyre lőtt, a pénteki tárgyaláson pedig már azt adta elő, hogy a levegőbe lőtt.
A vádbeszéd szerint igaz ugyan, hogy a büntetőeljáráson kívül tett nyilatkozat a perben bizonyítékként nem használható, ám Erdész József tanúként és vádlottként tett vallomása alapján is megállapítható annyi, hogy ott volt az Akadémia utcában 1956 október 25-én, és lőtt.
Az ügyész szerint az a védekezés teljességgel életszerűtlen, hogy akkor ad le riasztólövéseket a vádlott, amikor már senki nincs a közelben. Amennyiben pedig akkor lőtt a levegőbe, amikor mások a tömegre tüzeltek, úgy cselekménye szándékerősítő hatással volt a tettesekre, tehát a vádlott legalábbis pszichikai bűnsegédje az emberiség elleni bűntettnek.
Ugyanakkor nem hallgatta el az ügyész azt sem, hogy nincsenek konkrét bizonyítékok arra: Erdész József lövéseitől bárki meghalt vagy megsérült volna. Nincs erre utaló tanúvallomás, szakértői vélemény vagy más adat.
A vád alapján 10-től 15 évig, illetve életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyész megelégedett a határozott idejű fegyházbüntetés indítványozásával, de egyúttal emlékeztetett arra is, hogy az effajta cselekményeknél a büntetéskiszabásnál fontosak az általános megelőzési szempontok. - Mindenkinek tudnia kell: bármennyi idő teljen is el, az emberiség elleni bűntett nem maradhat megtorlatlanul - hangsúlyozta az ügyész.
Az ügyvéd védőbeszédében az ügyésszel egyetértve leszögezte, hogy szörnyű bűncselekmény történt 1956. október 25-én a Kossuth téren, és az elkövetők nem maradhatnak büntetlenül, ám az a legkevésbé sem bizonyosodott be, hogy Erdész József közéjük tartozott.
A védő perbeszédében azt fejtegette, hogy információi szerint elsősorban szovjet katonai alakulatok tagjai lehetnek felelősek a 46 évvel ezelőtti vérengzésért. Az ügyvéd tudomása szerint az ügyészség a sortűz kapcsán két évvel ezelőtt jogsegélykérelem keretében fordult az orosz legfőbb ügyészhez, ám eddig nem érkezett válasz.
A Fővárosi Bíróság várhatóan október 2-án, a vádlott utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki elsőfokú ítéletét.
MTI - fidesz.hu