Elsöprő jobbközép győzelem a portugál elnökválasztáson
A fő esélyesnek tartott, jobbközép irányultságú Anibal Cavaco Silva volt kormányfő nyerte meg a portugál elnökválasztást a vasárnap késő este közzétett, véglegesnek tekinthető hivatalos eredmény szerint; Cavaco Silva győzelmét a kormányzó szocialisták két vezető politikusa máris elismerte.
Dátum: 2006-01-23 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:28.913530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Anibal Cavaco Silva a leadott voksok 50,58 százalékát szerezte meg - tűnt ki a szavazatok szinte teljes feldolgozásán alapuló adatokból. Ez végleges eredménynek is tekinthető, a 4260 szavazóhelyiségből ugyanis mindössze négy helyen nem összesítették még a voksokat.
A volt kormányfő ily módon első fordulós győzelmet aratott az elnökválasztáson.
A második helyen a független jelöltként induló Manuel Alegre szocialista párti parlamenti alelnök végzett a szavazatok 20,72 százalékával a véglegesnek tekinthető eredmény szerint.
Cavaco Silva győzelmét máris elismerte José Sócrates szocialista miniszterelnök, illetve Mario Soares veterán szocialista politikus, aki maga is jelöltként indult az elnökválasztáson.
Cavaco Silva 1985-95 között volt miniszterelnök. Amennyiben hivatalosan is megerősítik elnökválasztási győzelmét, az a legnagyobb politikai vereséget jelenti a tavaly márciusban hivatalba lépett szocialista kormány számára. A 81 éves Mario Soares - volt állam- és kormányfő - sokkal kevesebb támogatást szerzett, mint amennyire számítottak. A szavazókat sokkal inkább megnyerték a 66 éves Cavaco Silva ígéretei, amelyek szerint fellendíti a stagnáló, az Európai Unió átlagos fejlődésétől elmaradó gazdaságot, és csökkenti a 18 év óta legsúlyosabb munkanélküliségi rátát.
MTI - fideszfrakcio.hu