Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az izraeli önmérséklet a palesztin választások kapcsán

Parancsot kapott az izraeli hadsereg arra, hogy három napon át tartózkodjék mindenféle akciótól Ciszjordániában, tekintettel a január 25-re kitűzött palesztin parlamenti választásokra - jelentette az izraeli sajtó hétfőn.


Dátum: 2006-01-23 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:31.836295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli rádió közlése szerint a hadsereg helyi idő szerint hétfő reggeltől csütörtök délig kerülni fog bármilyen rajtaütést, kivéve, ha időzített pokolgépről vagy küszöbönálló támadásról kap értesülést.

A Maariv című napilap arról adott hírt, hogy az izraeli katonák nem fognak belépni a palesztin városokba, elkerülendő a választási folyamatba történő beavatkozásnak még a látszatát is. Hebronban, ahol mintegy 600 zsidó telepes él 20 ezer palesztin között, az urnákat polgári ruhás, pisztolyokkal felfegyverzett palesztin rendőrök fogják őrizni. Az izraeli hadsereg arra is parancsot kapott, hogy biztosítson szabad átjárást az izraeli katonai ellenőrző pontokon a választás logisztikai feladatait ellátó palesztin járművek számára.

Az izraeli hadsereg és a védelmi minisztérium szóvivője egyelőre nem kommentálta a sajtójelentéseket.

Vasárnap az izraeli és palesztin biztonsági erők egyaránt azt közölték, hogy fokozott készültséget rendeltek el arra az esetre, ha erőszakos cselekményekre kerülne sor, amelyek félbeszakíthatnák a szerdai szavazást.

Ehud Olmert ügyvezető izraeli miniszterelnök ugyanakkor egy cselekvési terv kidolgozására adott utasítást, arra az esetre, ha a Hamász radikális palesztin szervezet elegendő szavazatot szerezne ahhoz, hogy belépjen a palesztin kormányba - közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal.

Izrael elutasított bármiféle együttműködést a Hamásszal, amely a zsidó állam elpusztítására hív fel, és amely a több mint öt évig tartó palesztin felkelés idején több tucatnyi öngyilkos merényletet követett el izraeli állampolgárok ellen.

A közvélemény-kutatások szerint a Hamász áll a második helyen Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah mozgalma mögött. A radikális szervezet nagymértékben a Ciszjordániában és a Gázai övezetben végzett karitatív tevékenységének és korrupciótól mentes arculatának köszönheti népszerűségét a palesztinok körében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek