Járatkimaradások, késések a vonatközlekedésben Észak-kelet Magyarországon
Jelentős késésekkel közlekednek a vonatok Észak-kelet Magyarország térségében, több járat el sem indult a zord idő miatt - közölte a MÁV fődiszpécsere hétfőn reggel az MTI-vel.
Dátum: 2006-01-23 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:32.741623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Miskolc-Szikszó-Hidasnémeti, a Miskolc-Szerencs-sátoraljaújhelyi és a nyíregyházi vasútvonalakon kell elsősorban járatkimaradásokkal
számolni.
Sok helyen hóátfúvás, viharos erejű szél, megrongálódott vasúti felső vezetékrendszer és váltóállítási probléma okoz gondot a vonatközlekedésben - közölte. A szokatlan hideg miatt már egy síntörés is történt Nyíregyháza és Császárszállás között.
Késésekre kell számítani a debreceni, a záhonyi, a vásárosnaményi térségben is. A villanymozdonnyal közlekedő vonatok a viharos erejű szél miatt csak 60, illetve 40 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak a vezetékszakadás elkerülése érdekében.
A Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Cegléd vasútvonalon minimum félórás késésre kell számítani. A Nyírvidéki Kisvasúton, valamint Kál-Kápona és Kisújszállás között nem közlekednek a vonatok.
MTI - fideszfrakcio.hu