A kuvaiti kormány hivatalosan kérte a parlamenttől az új emír elmozdítását
Hivatalosan kérte a parlamenttől az alig több mint egy hete hivatalban lévő új emír elmozdítását a kuvaiti kormány, az idős sejk egészségi állapotára való tekintettel - közölte hétfőn a kuvaiti parlament elnöke.
Dátum: 2006-01-23 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:33.338444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dzsaszim el-Hurafi megerősítette, hogy megkapta a kormány erre vonatkozó levelét. A házelnök nem közölte, hogy mikor hívja össze a parlamentet a kormány kérésének megvitatására.
Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejket január 15-én nyilvánították Kuvait emírjévé a 77 éves korában aznap elhunyt Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah utódaként. Szaad sejk 75 éves, s 1978 óta volt trónörökös. Egészségi állapota azonban erősen megromlott azóta, hogy 1997-ben vastagbelét megoperálták.
A trónöröklés rendjéről rendelkező törvény értelmében az emír alkotmányos úton megfosztható hatalmától, ha egészségi állapota nem teszi lehetővé számára feladatainak ellátását. A 65 tagú parlament kétharmados többséggel dönt erről. A szavazás megnyitná az utat a tényleges hatalmat gyakorló Szabah el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah sejk, miniszterelnök előtt, hogy ő legyen Kuvait emírje.
Több parlamenti képviselő attól tart, hogy Szaad sejk betegsége miatt még a hivatali eskü letételére sem lesz képes. A sejk azonban szombaton levélben értesítette a házelnököt, hogy le akarja tenni esküjét. A házelnök az emír kérésére keddre összehívta a törvényhozás rendkívüli ülését e célból.
Az emír elmozdítására vonatkozó kormánykérés elmélyítette az uralkodó családon belül a trónörökléssel kapcsolatos ellentéteket. A család nagyobbik része azt szeretné, ha az emír nem tenné le hivatali esküjét, és az olajsejkség "erős embere", Szabah sejk, miniszterelnök lenne Kuvait új uralkodója.
MNO - fideszfrakcio.hu