Panaszbizottsági intő a Klubrádiónak
A Panaszbizottság a Szülői Közösségek elnöke bejelentésére megvizsgálta a Klubrádió Műsorszolgáltató Rt. 2005. december 13-án sugárzott "Kontra" c. műsorát, melyben a december 16-ára tervezett békés demonstrációval kapcsolatos riport hangzott el és a következőket állapította meg:
Dátum: 2006-01-23 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:34.877199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Panaszbizottság eljáró tanácsa egyhangúan arra a véleményre jutott, hogy a műsorszolgáltató nem sértette meg a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. paragrafus (1) bekezdésében előírtakat, azonban a műsorszolgáltató műsorvezetője egyértelműen, tendenciózusan a betelefonáló riportalany állításával, a demonstrációt elítélő véleményével értett csak egyet, fogadta el azt tényszerűnek. Továbbá a műsorvezető nem győződött meg az általa hivatkozott dokumentum (ellenőrző könyv bejegyzése) hitelességéről, továbbá nem volt hajlandó elfogadni a panaszos véleményét, miszerint a hivatkozott dokumentum hitelessége megkérdőjelezhető. A műsorvezető a műsor szerkesztésének technikájával, valamint a betelefonálók véleményének egyoldalú megerősítésével a Panaszbizottság véleménye szerint személyes álláspontját kívánta a rádióhallgatók felé sugározni. Ezzel a hozzáállásával a panaszos által képviselt rendezvény hitelességét, megszervezésének törvényszerűségét kérdőjelezte meg.
Az eljáró Panaszbizottság egyhangú véleménye, hogy a műsorszerkesztés során tartózkodni kell valamely közérdeklődésre számot tartó eseménynél a műsorvezető saját, személyes véleményének kifejtésétől.
MTI - fideszfrakcio.hu