Változtatásra van szükség az egészségügyben
A betegek és a dolgozók érdekeit szem előtt tartva változtatni kell az egészségügy jelenlegi rendszerén. "Változtatni kell, és erre a változásra azért van szükség, mert az ellátás jelenleg bizonytalan" - mondta Gógl Árpád, a Fidesz szakpolitikusa hétfőn Budapesten újságíróknak.
Dátum: 2006-01-23 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:36.396848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészség érték, és nem áru; az egészség területe pedig nem piac, hanem szolgálat - mondta, bírálva a mostani kormányzat ágazati politikáját, amely véleménye szerint kaotikussá tette az egészségügy több területét. "Szerkezeti, rendszerszerű változtatásra van szükség" a méltánytalan helyzet megszüntetéséhez - mondta Gógl Árpád, hozzátéve: azok az idős emberek, akik a korábbi évtizedekben "tették a dolgukat és teremtették az értékeket", nem kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe.
Arra az újságírói kérdésre, mit ért a Fidesz a szerkezeti átalakításon, azt mondta: az SZDSZ-en kívül mindenkinek az a véleménye, "beleértve Európát is", hogy az egészségügyi ellátásnak közfinanszírozottnak kell lennie, és szolidaritás-elvű rendszerben kell működnie.
Ez a rendszer, mint mondta, elképzelhető "regionális finanszírozási közösségek" létrehozásával. "Lakosságközeli rendszereket kell létrehozni" az alapellátásban, például a védőnői, fogorvosi és háziorvosi területen. Hozzátette: a mentő-sürgősségi hálózatot is lakosságközeli rendszerben kell működtetni.
Elmondta: olyan decentralizált sürgősségi kórházirendelőintézeti központokat kell létrehozni, amelyek biztonsággal szolgálják az egészségügyi ellátást. A rendszerben ugyanakkor "természetesen megjeleníthető kiegészítő biztosítási forma" is. Ha végre rendezett lesz a közszolgáltatás, akkor a szolgáltatási többletigény kiegészítő biztosításként megjeleníthető lesz - tette hozzá.
Kitért arra is: ahhoz, hogy a rendszerben szolgáltatói verseny alakuljon ki, az önkormányzati törvényt is meg kell változtatni.
Utalt arra, hogy az ellátórendszer 85 százalékát ma ez a jogszabály köti.
A szakpolitikus szerint, ha az ágazat jól működne, akkor sem az ott dolgozók, sem pedig a betegek nem lennének olyan kiszolgáltatottak, mint jelenleg.
Gógl Árpád szerint a kormányzat által meghirdetett lépések és a valóság nem fedi egymást; a "szó és a tett ellentmondásaként" értékelte, hogy az ígért határidőre nem érkeztek meg az új mentőhelikopterek.
Az ellentmondások között említette még, hogy miközben egészségügyi költségvetés csökken, a kiadások nőnek.
"Új költségvetés kell", ezt pedig a társalommal konszenzusban kell kialakítani - mondta Gógl Árpád.
A szakpolitikus szerint biztosítani kell, hogy akik a korábbi évtizedekben megfizették az egészségügyi szolgáltatásaikat, azok méltányosan juthassanak hozzá gyógyszereikhez.
Közölte azt is: a Fidesz azt javasolja, töröljék el az eldobható pelenka 15 százalékos áfáját.
MTI - fideszfrakcio.hu