Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drasztikus megszorítások várhatóak a Magyar Rádiónál

Egyes kiadások drasztikus visszafogásával számol a Magyar Rádió ez évi üzleti tervének összeállítása során a közszolgálati médium menedzsmentje - közölte Gőblyös István gazdasági alelnök az intézményt felügyelő közalapítvány kuratóriumának hétfői ülésén.


Dátum: 2006-01-23 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:36.989797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A minimális célkitűzés, hogy a Magyar Rádió pénzügyi helyzete tovább nem romolhat - mondta, hozzátéve, hogy terveik szerint mintegy 130 millió forintos többlettel zárnák a 2006-os évet. "Alapvetően jóval visszafogottabb beruházás-mennyiséggel számolunk" - közölte Gőblyös István. Szavai szerint "a minimálisra", 100 millió forintra tervezik ezeket a kiadásokat, szakítva azzal a több éves rutinnal, hogy az amortizációval arányban vannak a fejlesztésre fordított pénzek.

Az üzleti terv előkészítése során felmerült a külsős munkatársak díjazásának csökkentése, végső eshetőségként pedig egy tíz százalékos leépítés is; "nem szeretnénk a tulajdonosnak béremelést javasolni" - jelentette ki Gőblyös István, megjegyezve, hogy a társaságnak 45 millió forintjába kerül egy százalék emelés. Az MTI a menedzsment egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó tagjától hétfőn úgy értesült, hogy a Magyar Rádió szervezeti egységei a rendelkezésre állónál egymilliárd forinttal nagyobb összeget igényeltek erre az évre.

A pénzügy válság oka az a 2002. decemberi ORTT döntés, mely a Magyar Rádióval való bárminemű konzultáció nélkül 200 millió forintra - hatodára - csökkentette a Daubius Rádió által fizetendő műsorszolgáltatási díjat. Ez az a bevétel, mely hiányzik a Magyar Rádiót költségvetéséből - jegyezte meg a fidesz.hu kérdésére Scherer Zsolt médiaszakértő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek