Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csehországban is szedi a hideghullám az áldozatait

Több hajléktalan is áldozatául esett annak a szokatlanul erős hideghullámnak, amely a hét végén érte el Csehországot - közölte hétfőn a prágai közszolgálati média.


Dátum: 2006-01-23 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:39.030956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Észak-Morvaországból, ahol vasárnap éjjel mínusz 25 Celsius-fokot is mértek, két hajléktalan haláláról érkezett jelentés. Az egyik férfi Ostravában halt meg az éjjel, míg a másikat Moravsky Berounban hétfőn kora reggel ugyan kórházba szállították, de segíteni rajta már nem tudtak. Prágában, ahol mínusz 15 fok körüli volt az éjjeli hőmérséklet, szintén két haláleset történt: egy hajléktalan megfagyott, míg egy másik a Moldva egyik hídja alatt tüzet rakott magának, majd ittasan a lángok közé esett és halálra égett. Országszerte még további két olyan halálesetről tudnak, amely a dermesztő hideg rovására írható. Ezek az áldozatok szintén hajléktalan, eegyedülálló emberek voltak.

A behavazott és jeges utakon a hét végén a szokásosnál jóval több baleset történt, s eddig hét áldozatról szólnak a jelentések. A hegyvidéki üdülőközpontokban ugyan nagyon jók voltak a sízési lehetőségek, de néhány helyen a szokatlanul erős fagy miatt le kellett állítani a felvonókat.

Morvaországban több épületen beszakadt a tető, mert nem bírta a nagy hóterhet. Ostravában egy üzemanyagtöltő állomás tteteje omlott be szombat délután, de szerencsére éppen senki sem tartózkodott ott.

Cseh meteorológusok előrejelzése szerint a hideghullám legalább a hét közepéig eltart.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek