Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös Fidesz-KPE jelöltek a választáson

A 2003-ban kötött együttműködési megállapodás alapján a Fidesz és a Kisgazda Polgári Egyesület az áprilisi országgyűlési választáson is közös jelölteket indít - közölte Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke hétfőn Nyíregyházán sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-01-23 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:40.504038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyesület jelenlegi, a Fidesz frakciójában ülő tíz kisgazda országgyűlési képviselője közül nyolc lesz egyéni jelölt, míg Fenyvesi Máté pártlistán kap helyet, Lengyel János pedig nem kíván újra indulni a választáson - mondta a politikus, az Orbán-kormány egykori minisztere.

Hozzátette: emellett további hat választókerületben is lesz közös jelöltje a Fidesznek és az egyesületnek, akiket február 18-án neveznek majd meg.

Turi-Kovács Béla bejelentette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6-os számú, nyírbátori választókerületében újra Simon Miklós, Nyírbogát 44 éves polgármestere lesz a közös jelölt, aki 1998-től országgyűlési képviselő, s a korábbi ciklusban a parlament honvédelmi bizottságának elnöke volt.

Simon Miklós választókerületi programjáról elmondta, hogy folytatni szeretné az általa 1998-2002 között szervezett munkahelyteremtést, amikor nyolc új üzem létesült 1.100 dolgozóval a térségben, Vállaj mellett Ömböly községben is határállomás-építést szorgalmaz, valamint el akarja érni a napirendről 2002 után lekerült Szatmár-Beregi Nemzeti Park kialakítását.

Simon Miklós a legutóbbi, 2002-es választáson a jelenlegi pénzügyminisztert, Veres Jánost győzte le, 17.747-12.206 szavazataránnyal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek