Ellaposodott Bábolna, Kisbér és Oroszlány érdekképviselete
Kisbéren, a városháza dísztermében rendezett lakossági fórumon mutatta be hétfőn Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője Lázár Mózest, Komárom-Esztergom megye 3. választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltjét.
Dátum: 2006-01-23 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:44.624931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Régi politikai ellenfelek vagyunk Keleti György úrral, és mint helyi lakos állíthatom, hogy Bábolna, Kisbér és Oroszlány érdekképviselete sablonos, ellaposodott. Itt az ideje ezen változtatni" - mondta Lázár Mózes.
A politikus az MTI kérdésére kiemelte, hogy a Bábolna Rt. végelszámolása körüli vagyonvesztést és a zavaros privatizációs folyamatokat a Fidesz kormányra kerülése esetén azonnal kivizsgálnák.
A Vértesi Erőmű Rt. holdingosítása több száz ember munkahelyét veszélyezteti, és az érintett vállalatok titkolóznak az ügyben - mondta Lázár Mózes, hozzátéve, hogy írásban feltett kérdéseire másfél hete várja az illetékesek válaszát.
A képviselőjelölt az iskolák ügyét nevezte a körzetben található 28 település legnagyobb problémájának. Azt ígérte, a Fidesz megpróbál olyan önkormányzati finanszírozási modellt találni, mellyel megmenthetők a kisfalvak oktatási intézményei.
A 43 éves mérnök-közgazdász 1998 óta országgyűlési képviselő, az előző ciklusban elnöki posztot töltött be a megyegyűlésben, és volt a Közép-Dunántúli Régió elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu