Az ENSZ BT felszólítás Szíriának
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nyilatkozatban felszólította Szíriát, hogy segítse elő a libanoni szuverenitás helyreállítását célzó bejrúti törekvések sikerre vitelét és vessen véget fegyverek szíriai területről Libanonba történő beáramlásának.
Dátum: 2006-01-24 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:48.539483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilatkozatot a BT soros elnöki tisztségét betöltő Augustine Mahiga tanzániai ENSZ-nagykövet olvasta fel a világszervezet New York-i székhelyén.
A Biztonsági Tanács a dokumentumban elégedetten nyugtázta, hogy részben teljesültek a 2004 szeptemberében elfogadott, 1559-es számú BT-határozatban foglalt követelések, vagyis Szíria (közel 30 éves megszállás után) kivonta csapatait a szomszédos Libanonból. A BT mindazonáltal sajnálattal állapította meg, hogy továbbra is várat magára a határozatban szereplő egyéb követelések teljesítése, köztük a libanoni és a külföldi milíciák lefegyverzése és leszerelése, a libanoni kormányzat fennhatóságának helyreállítása az ország egész területén, illetve a szabad, külföldi beavatkozástól mentes libanoni választások megrendezése.
A Biztonsági Tanács aggodalmát hangoztatta amiatt, hogy szíriai területről egyre több fegyver áramlik át libanoni milíciákhoz, mint ezt Kofi Annan ENSZ-főtitkár közelmúltbeli jelentésében megállapította. A BT üdvözölte, hogy a libanoni kormány lépéseket tett ennek megakadályozására és ugyanerre hívta fel a szír kormányzatot is.
A nyilatkozatnak nincs kötelező jogi érvénye, elfogadásához azonban szükség van mind a tizenöt BT-tag egyetértésére.
MTI - fideszfrakcio.hu