Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai: Tarthatatlan az államháztartás helyzete

Járai Zsigmond szerint 2006 nehéz év lesz a monetáris politika számára: az infláció továbbra is igen kedvezően alakul ugyan és az év egészét tekintve 2 százalék alatt marad a pénzromlás, az államháztartás helyzete azonban tarthatatlan, és azt sem lehet tudni, hogy az immár elodázhatatlan reformok mikor indulnak, és milyen hatásokat váltanak ki.


Dátum: 2006-01-24 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:51.205907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott, az elmúlt évet értékelő és az idei évet felvázoló interjújában aláhúzta: az egyik legfőbb gond az, hogy a 2006-os költségvetésben nyoma sincs a reformlépéseknek, noha a hazai közgazdász-társadalom többsége, jobbról és balról is, azt vallja, hogy nem halogatható tovább az államháztartás rendbetétele.

Az MNB aggályosnak tartja az idei folyamatokat, ha semmi sem változik, akár a 8-9 százalékot is elérheti az államháztartás uniós metodika (ESA95) szerint számított deficitje a bruttó hazai termékhez képest, így pedig nemhogy közelebb, hanem távolabb kerül az ország az euró bevezetésétől.

Az elmúlt évvel kapcsolatban kifejtette: az MNB szempontjából a legfontosabb eredmény 2005-ben az infláció csökkenése volt, mértéke már megközelítette az árstabilitás szintjét. A jegybank eredetileg 4 százalékos inflációs célt tűzött ki 2005 végére, ez azonban túlteljesült, 2005 decemberében 3,3 százalék lett a pénzromlás üteme, az éves átlag pedig 3,6 százalékot mutatott.

Járai Zsigmond szerint az inflációs folyamatok kedvező alakulása elsősorban az erős forintnak köszönhető, de elismerte, hogy ez áldozatokat követelt a reálgazdaság szereplőitől.

A különösen kedvező nemzetközi környezetnek és az infláció csökkenésének köszönhetően tavaly az MNB az év eleji 9,5 százalékról 6 százalékra tudta mérsékelni a jegybanki alapkamatot. Hozzátette: az antiinflációs trendet erősítette az is, hogy az ország uniós belépése óta erősödött az import ösztönözte árverseny, ami leszorította a fogyasztási cikkek árát, annak ellenére, hogy a világpiacon a kőolaj ára mindvégig magas volt 2005-ben.

Járai Zsigmond szerint a magyar gazdaság számára kedvezően alakult az elmúlt év, a gazdasági növekedés viszonylag gyors, 4 százalék volt. "Ennek legfeljebb az a szépséghibája, hogy a növekedés részben az államháztartási hiány, az államadósság emelkedéséből táplálkozott" - tette hozzá.

A jegybankelnök kiemelte, hogy az egyik legnagyobb gond a tartós ikerdeficit, azaz az államháztartási hiány, illetve a folyó fizetési mérleg deficitjének magas szintje jelenti.

"Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fenn lehet tartani egy olyanfajta egyensúlytalanságot, amellyel Magyarország küszködik, pedig ez 2005-ben is sikerült, holott gyakorlatilag 2002 óta folyamatosan magas az államháztartás hiánya" - mondta.

Járai Zsigmond elmondta: a finanszírozást kétségtelen segítette az, hogy különösen kedvezően alakultak a nemzetközi körülmények, és ez 2006 elejére is elmondható. A világgazdaságban igen nagy összegű megtakarítás halmozódott fel, mind Európában, mind az USA-ban és Ázsiában is, és ezek a megtakarítások befektetési lehetőségeket keresnek, s mivel nem találnak elég maximálisan biztonságos befektetési terepet, hajlandók kockázatokat is vállalni a befektetők.

"A külföldi befektetők a kockázatok ellenére hajlandók voltak Magyarországot finanszírozni, de ezért magas, 3-4 százalékos kamatfelárat fizetünk számukra" - mondta az elnök.

"Ha a dollár erős lenne, akkor az USA gazdasága, illetve a dollárpiacok elszívnák ezeket a pénzeket, de most az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az amerikai gazdaság, ha nem is olyan mértékben mint Magyarország, de hasonló gondokkal néz szembe, ott is jelentős ikerdeficit alakult ki" - mondta.

Észak-Amerikában ugyan már emelkedett az irányadó kamat, ami sokáig 1 százalékos szinten volt, az euró kamata is 2,25 százalékra emelkedett, de gazdaságtörténészek szerint 100 éve nem voltak olyan alacsonyak a kamatok a nemzetközi pénzpiacon, mint az elmúlt évben.

Járai Zsigmond elmondta: az idén minden valószínűség szerint 4 százalék körül lesz a GDP bővülése, de még ennél is nagyobb növekedési potenciál van a gazdaságban. Ennek kihasználásához is szükséges lenne az államháztartás rendbe tétele, különösen az államháztartás méretének szűkítése.

"Ha az államháztartási reform első lépéseire belátható időn belül nem kerül sor, akkor az visszavetheti a gazdaság bővülését hosszabb távon" - mondta.

Járai Zsigmond hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bank korábbi "ragaszkodása" az erős forintárfolyamhoz napjainkra már nem jellemző, egyre inkább a piaci várakozások játsszák a döntő szerepet mind az infláció vonatkozásában, mind pedig a kamatdöntések megalapozásánál.

"A magyarországi pénzpiac a gazdaság szereplőihez hasonlóan napjainkra hozzászokott az alacsony inflációs környezethez. " - emelte ki.

Az MNB elnöke az euró bevezetésével kapcsolatban elmondta: nélkülözhetetlen az államháztartási reform mielőbbi beindítása, ha az eurót belátható időn belül be akarja vezetni az ország. Az elemzők szerint a mostani állapotokat tekintve csupán 2013-2014-ben lesz reális esély arra, hogy a forintot felváltsa az euró.

Járai Zsigmond kiemelte: 2006-ban az államháztartási reform elkezdésére lehetőséget adna egy pótköltségvetés, ha a választások utáni új kormány határozottan rászánja magát a központi büdzsé és az államháztartás rendbe tételére.

"Az euró bevezetésének lehetséges dátumával kapcsolatban többé nem mondok évszámot. Azt a mondatot találtam ki, hogy az euró bevezetését az államháztartási reformok megvalósítása, hatásainak felmérése után két évvel lehet meglépni."

Rámutatott: a gyors, határozott változtatásokra ösztönzi a parlamenti választások után felálló új kormányt az, hogy az EU Bizottsága átdolgozásra visszaadta az országnak az elmúlt év végén módosított konvergenciaprogramot, és annak kiegészítésére ez év szeptember 1-jét szabta határidőül.

"Várhatóan az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa (ECOFIN) is elégedetlenségét fejezi majd ki az államháztartás állapotával kapcsolatban, ez pedig határozottabb fellépésre kell hogy sarkallja a kormányzatot" - összegezte az MNB elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek