Győztek a kanadai konzervatívok a választásokon
Győzelmet arattak, abszolút parlamenti többséget azonban nem szereztek a kanadai konzervatívok az észak-amerikai országban hétfőn tartott törvényhozási választásokon - közölte a négy országos tévécsatorna a voksolás előzetes eredményei alapján.
Dátum: 2006-01-24 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:51.520316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beszámolók szerint az eddig ellenzékben politizáló, Stephen Harper vezette kanadai konzervatívok véget vetettek a megszakítás nélkül tizenkét éve tartó liberális kormányzásnak. A konzervatív képviselőjelöltek az előzetes eredmények szerint 100 választókörzetben állnak vezetésre, míg a Paul Martin miniszterelnökkel az élen harcba induló Liberális Párt jelöltjei csak 82 körzetben.
A konzervatívok a jelek szerint azonban nem szereznek többséget a 308 tagú kanadai törvényhozásban. A tévébeszámolók szerint a konzervatívok vélhetően kisebbségi kormányt alakítanak, így rászorulnak majd más parlamenti pártok külső támogatására a kormányzás és a hatalmon maradás érdekében.
A választás tétjét előzetes hírügynökségi kommentárok abban jelölték meg, hogy a konzervatívoknak sikerül-e abszolút többséget - 155 képviselői helyet - szerezniük, mert ha igen, gyökeres változásokat indíthatnak el a jelenlegi bürokratikus kanadai jóléti programokban.
Harper egybek között adócsökkentést, a bűnözés visszaszorítását, a védelmi kiadások növelését és az Egyesült Államokhoz fűződő viszony javítását ígérte a választási kampányban.
MTI - fideszfrakcio.hu