Kiegyensúlyozott köztelevízió - Csehországban
Kiegyensúlyozott költségvetéssel gazdálkodott 2005-ben a közszolgálati Cseh Televízió. A cseh köztelevízió kiadásai és bevételei egyaránt mintegy 4,8 milliárd koronát (1 korona= 8,7 forint) tettek ki. A tavalyi volt - 2004 után - immár a második év, amikor a közszolgálati televízió kiadásai és bevételei egyensúlyban voltak.
Dátum: 2006-01-24 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:52.762047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbi évek gazdálkodása deficittel zárult: -129,8 millió (2003), -398,8 millió (2002), -387 millió (2001) és -18,1 millió (2000).
Az idén a Cseh Televízió a televíziós tanács jóváhagyása alapján 5,7 milliárd koronával fog gazdálkodni, ami 900 millió koronával magasabb összeg, mint 2005-ben. Ezt az tette lehetővé, hogy a parlament tavaly októbertől kezdve a korábbi havi 75 koronáról 100 koronára emelte az illetéket, amelyet minden televízió tulajdonos köteles megfizetni.
Az illetéket fizetők száma 3,4 millió. Míg a tavalyi évben ezen a címen 3,2 milliárd korona folyt be a köztelevízió kasszájába, addig az idén már négy milliárd koronával számolnak. A költségvetés további része a reklámbevételekből és az egyes programok támogatásából jön össze.
Állami költségvetési pénzt Csehországban sem a köztelevízió, sem a közszolgálati rádió, sem a közszolgálati Cseh Távirati Iroda nem kapnak. Míg a televízió és a rádió az előfizetői díjakból és a reklámból tartja el magát, addig a távirati iroda a hírszolgáltatásért kapott bevételekből.
A Cseh Televíziónak két földi sugárzású csatornája van,a CT1 és a CT2, míg a harmadik egy hírcsatorna, a CT24, amely egyelőre csak a kábelhálózaton keresztül látható. Mindhárom csatorna folyamatos 24 órás adást sugároz.
Prága és Brünn környékén már fogható a digitális adás is. A torinói téli olimpia kezdete előtt indul CT 4 Sport csatorna is, amely azonban egyelőre szintén csak kábelhálózatokban lesz fogható.
MTI - fideszfrakcio.hu