Orosz lap szerint Ukrajna az Európának szánt gázzal fűt
Az Oroszország után Ukrajnára telepedő szibériai fagyok újra kiélezték a gázvitát - kommentálta egy moszkvai lap kedden az orosz Gazprom cégvezetési alelnökének tévényilatkozatát, amelyben az ukrán partner Naftohazt okolta azért, hogy az európai fogyasztóknak nem jut elég Ukrajnán áthaladó orosz gáz.
Dátum: 2006-01-24 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:05:53.344393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazprom számára rendkívül fontos, hogy elhárítsa magáról az erkölcsi felelősséget, amiért az európai vásárlók fokozott igényei nem teljesülnek egészen. Különösen a csapelzárással és európai exportzavarokkal járó "újévi show" után, ami vitát kavart az EU-ban a Gazprom mint energiapartner megbízhatóságáról - mutatott rá a Vremja Novosztyej, idézve Alekszandr Medvegyevet, aki szerint a Gazprom az utóbbi napokban napi 35 millió köbméterrel több gázt pumpált az ukrajnai csőrendszerbe, s ha ez mind átment volna (Ukrajnán), akkor a nyugati vásárlók igényei teljesültek volna.
Bár Oroszországban valamelyest enyhültek a hidegek, s eredménnyel jártak a Gazprom kivételes akciói a belföldi fogyasztók megfegyelmezésére, Kijev folytatta szokásos fegyelmezetlen viselkedését - írta a liberális orosz lap, amely a Gazprom berkeiből úgy értesült, hogy a Naftohaz az utóbbi négy napban 226 millió köbméterrel több gázt vett el az előirányzottnál. Így a múlt hét elejétől korlátozás alá vetett Magyarország, Olaszország és a Balkán nem részesült a Gazprom által a normális gázellátás helyreállítására tett erőfeszítések gyümölcseiből - állapította meg.
A Vremja Novosztyej szerint egyébként a Gazprom csak helyreállította a (napi 390 millió köbméteres) felső tranzitszintet a szerződéses villán (intervallumon) belül, miután az oroszországi kemény fagyok beálltával az alsó szintre (napi 350 millió köbméter) csökkentette szállításait a belföldi fogyasztás felszökése miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu