Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejezte ámokfutását a Mécs-bizottság

Minden jó érzésű ember örülhet annak, hogy befejezte ámokfutását az a néhány képviselő, aki a bűnöst az áldozattal igyekezett összekeverni - mondta Demeter Ervin csütörtökön Budapesten, újságíróknak nyilatkozva.


Dátum: 2002-09-27 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:27.619052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki képviselő, a rendszerváltást követően kormányzati szerepet vállaló politikusok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság alelnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Mécs Imre (SZDSZ), a bizottság elnöke előzőleg sajtótájékoztatón összegezte a testület munkáját.

A nyolctagú, paritásos vizsgálóbizottság ellenzéki tagjai augusztus eleje óta felfüggesztették tagságukat, mivel törvénysértőnek tartották annak munkáját.

Demeter Ervin szerint a bizottság kormánypárti tagjai törvénytelen módon megrágalmaztak embereket és politikai módszerekkel manipulálták az adatokat.

- Talán lehetőség és remény nyílik arra, hogy ezek a vizsgálatok törvényes keretek közé kerüljenek, ami egy Országgyűléshez méltó - fogalmazott Demeter Ervin.

MTI - fidesz.hu (2002. 09. 26.)

Kapcsolódó elemek