Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fővárosi kerületek nem kapják meg a nekik járó összegeket

Juhos Katalin XI. kerületi fideszes polgármester szerint Demszky Gáboron és támogatóin kívül valamennyi főpolgármester-jelölt és kerületi polgármesterjelölt elégedetlen a főváros elmúlt 12 évben folytatott pénzügypolitikájával.


Dátum: 2002-09-27 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:27.943935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Juhos Katalin mindezt a fővárosi SZDSZ pénteki tájékoztatóján Lakos Imre kerületi szabad demokrata politikus által elmondottakra reagálva közölte.

Lakos Imre, a XI. kerületi SZDSZ frakcióvezetője a kerületben folyó beruházások kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fővárosi Önkormányzat a dél-budai térségben jelentős fejlesztéseket valósított meg és kezdett az elmúlt években. A politikus ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy Juhos Katalin kerületi fideszes polgármester "azzal kampányol, milyen sanyarú sorsa volt a kerületnek" az elmúlt években, pedig a tények alapján - mint fogalmazott - a XI. kerület valójában a "kedvenc gyereke" volt a fővárosnak.

Juhos Katalin álláspontja szerint mind a fővárosi költségvetési, mind pedig a forrásmegosztási adatokból egyértelműen látszik, hogy a kerületek nem kapták és kapják meg a törvény és feladatok szerint nekik járó összegeket.

Hozzáfűzte: a forrásmegosztásban a XI. kerületi az egyik legrosszabbul finanszírozott önkormányzat. Véleménye szerint a főváros az elmúlt 12 évben a forráselvonás és újraelosztás folyamán többszörösét vonta el annak az összegnek, amelyet az utóbbi rövid időben a kerületben beruházott.

Szavai szerint a választások előtti három hónapban a kerületre fordított pénzeket nem lehet összevetni a korábbi 12 év minimális beruházási forrásaival.

- Ha a kedvenc gyereknek nevezett XI. kerülettel így bánik a főváros, milyen lehet a sorsa a többinek - vetette fel a polgármester.

Kitért arra is, hogy a napokban a kerületben járt Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester-jelölt, aki ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a XI. kerület nagyobb fővárosi figyelemre szorul.

A külső Bartók Béla út főváros által tervezett felújításáról szólva elmondta: a XI. kerület évek óta készen áll költségvetésével és a beruházás terveivel, csak a főváros engedélyére várnak, amelyet már többször is kértek, de még mindig nem kaptak meg.

Az SZDSZ mélygarázs-építési terveiről szólva elmondta: a kerület jóváhagyta a metróval kapcsolatos rendezési terveket, de a főváros által kidolgozott dokumentumokban nem voltak feltüntetve az említett parkolók.

Juhos Katalin jelezte: azzal az elképzeléssel egyetért, hogy egy megfelelő nyomvonal mentén a metróállomásoknál mielőbb jöjjenek létre mélygarázsok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek