Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem halogatható a Római-gát megépítése!

A III. kerületi Római-parti árvízvédelmi gát döntés-előkészítő tanulmánytervében szerepel, hogy "a főváros a közelmúltban elfogadott hét éves fejlesztési tervében ennek a szakasznak még a tervezését sem irányoztak elő". Számomra megdöbbentő, hogy a Fővárosi Önkormányzat, úgy érezve, hogy a jelenlegi un. nyúlgát megfelelő a védekezés szempontjából, több ezer ember sorsával, jövőjével játszik - írja Bús Balázs nyilatkozatában.


Dátum: 2006-01-24 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:00.242038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezért felszólítom a Főpolgármestert és a főváros vezetőit, hogy vizsgálják felül az elfogadott kiemelt fejlesztések projekteket annak érdekében, hogy abban a Római-parti gát is kiemelt szerepet kaphasson, kiemelt fejlesztés legyen. Megítélésem szerint fontos, hogy a III. kerületi Gázgyári projekt kiemelt legyen, de vele szemben mégiscsak elsőbbséget kell, hogy élvezzen a Római-parti gát, mely emberek életét, vagyonát mentheti meg.

Óbuda, 2006. január 24.

Bús Balázs

országgyűlési képviselőjelölt (Fidesz-KDNP), 4. vk.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek