Firtl Mátyás a Fidesz-KDNP közös jelölt Sopronban
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltjeként mutatta be Firtl Mátyást Semjén Zsolt a KDNP elnöke Sopronban január 23-án.
Dátum: 2006-01-24 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:01.814854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Semjén Zsolt: Firtl Mátyás fedhetetlen, tisztességes ember és gyakorlott, professzionális politikus. Egy kereszténydemokrata politikusnak tisztességesnek és hatékonynak kell lennie. Firtl Mátyás fedhetetlen, tisztességes ember, választóinak értékeit és érdekeit hatékonyan képviseli a Magyar Országgyűlésben, mert professzionális szinten ismeri a politikai élet műfaját és annak minden mesterségbeli szabályát - jelentette ki Semjén Zsolt Sopronban, a Firtl Mátyást bemutató sajtótájékoztatón.
Firtl Mátyás a politikai és közigazgatási munka minden szintjén gyakorlatot szerzett. A települési önkormányzatban kifejtett munkája révén a helyi önkormányzatok életét belülről ismeri, a megyei közgyűlésben szerzett másfél évtizedes tapasztalata, továbbá a regionális kapcsolatokban végzett munkája révén is megvannak az alapos és jól hasznosítható ismeretei, amelyekhez hozzáadódik az eddigi parlamenti munkája során szerzett tudása - mondta a KDNP elnöke.
Mindezek mellett európai uniós ismeretekkel és gyakorlattal is rendelkezik Firtl Mátyás, olyan kapcsolatrendszerrel és nyelvtudással, ami az uniós forrásoknak és lehetőségeknek a térségbe irányításában kiválóan kamatoztatható - ajánlotta a választóknak Semjén Zsolt, a KDNP elnöke Firtl Mátyást, akiről még elmondta: Firtl Mátyás, tavalyi megválasztása óta intenzív munkával eddig is hatékonyan képviselte Sopront és térségét a Magyar Országgyűlésben és a szociális és családügyi bizottságban.
A KDNP saját markáns értékeivel gazdagítani tudja a magyar társadalmat
Semjén Zsolt utalt a Fidesz és a KDNP átfogó és minden részletre kiterjedő megállapodására, amelynek lényege, hogy a két párt közös jelölteket indít az országgyűlési, az önkormányzati, és az európai parlamenti választásokon.
- A Fidesz egy, a polgári konzervatív értékeket magába foglaló széles gyűjtőpárt, amelyhez a KDNP, egy kifejezetten világnézetű pártként kapcsolódik. A két párt szövetsége a garancia arra, hogy a KDNP saját markáns értékeivel egyrészt gazdagítani tudja a magyar társadalmat, másfelől arra, hogy nem vesz el egyetlen szavazat sem a polgári oldalon - tette hozzá az elnök.
A két közelmúltbeli időközi a választás - a soproni és a szécsényi - pedig kiváló példája annak, hogy a két párt közötti szövetség milyen jól működik, tette hozzá Semjén Zsolt, aki emlékeztetett: a Fidesz-KDNP közös jelöltek mind a két időközi választást megnyerték, a legnagyobb győzelmet, (72 százalékkal) éppen Firtl Mátyás aratta Sopronban.
A KDNP programját ismertetve Semjén Zsolt kifejtette: a KDNP faladata az, hogy erkölcsi mércét jelentsen, és hogy olyan kérdésekben is vállalja a történelmi keresztény egyházak társadalmi tanításának politikai képviseletét, amelyekben egyébként kisebbségben van a társadalomban. A hiteles keresztény politikának próbája és a mércéje, az ahogyan észérvekkel és morális érvékkel meg tudja győzni a társadalmat arról, hogy a keresztény értékek az egész ország gazdagodására vannak.
Központban a család és a munka
A párt programjából az elnök kiemelte a családtámogatást. Ezt az ország katasztrofális demográfiai helyzete teszi szükségessé, ami már a magyar nemzet megmaradásának a kérdését veti fel - tette hozzá.
,,A népesedés kérdésében fordulatot kell végrehajtani, különben a magyar nemzet léte válik kétségessé. Ezért a KDNP teljesen egyedülálló családtámogatási programot hirdetett meg: Legyen meg az állampolgároknak az a szabadsága, hogy mindenki szabad akaratából döntse el, hogy személyi jövedelemadót, vagy családi adót akar fizetni. A családi adózás valóban segít a családoknak. A családi adózás elsősorban azokon segít, akik munkából akarják eltartani a családokat, akik a gyerekért élnek, és nem azokat támogatja, akik a gyerekből akarnak megélni. A család támogatását így kapcsolja össze a KDNP a munka gondolatával." - fogalmazott Semjén Zsolt.
A KDNP politikájának másik alappillére a keresztény szociális gondolat, aminek alapján a KDNP feladatának tartja a munka jogának védelmét a tőke diktatúrájával szemben. ,,A KDNP nem tőkeellenes, de vallja, hogy a munkának a jogát és a becsületét helyre kell állítani, ha kell a multinacionális tőke diktatúrájával szemben is" - mondta Semjén Zsolt, aki utalt arra, hogy a család és munka támogatásának célját Orbán Viktor a teljes foglalkoztatás elérésével fogalmazta meg.
Firtl Mátyás: Növelni kell Sopron regionális szerepét
Firtl Mátyás, aki jelenleg Sopron és térsége országgyűlési képviselője kifejtette: programja Sopron regionális szerepének növelését célozzák meg.
Ennek érdekében fontosnak tartja a város logisztikai központi szerepének megerősítését: az M9-es, a 84-es és 85-ös utak Sopron-Győr közötti megépítésével, a határon átnyúló településközi utakat felújításával és a határ két oldalát összekötő közlekedés beindításával, a Bécs-Sopron-Graz vasútvonal fejlesztésével, reptér kiépítésével. Az infrastrukturális fejlesztések a kulturális és emberi kapcsolatok mellett segítik a kis- és középvállalkozókat, akik város gazdasági alapjait teremtik meg.
Sopron egyetem- és iskolaváros. A térségnek a jövőben jobban ki kell használnia az ebből adódó szellemi kapacitást.
Kiemelt feladatnak tartja Firtl Mátyás a soproni Tűztorony és a középkori városmag felújítását, a Sopron védőszentjéről elnevezett Szent Mihály templom rekonstrukcióját, a Lőverek kiemelt védelmét, a Fertő tavi vízi telep fejlesztése, a Barlangszínház felújítását.
A város turisztikailag előnyös helyzetét hatékonyabban kell kiaknázni, ezért szükséges a Világörökség részét képező Fertő-tó körüli kerékpárút-hálózat és vasút továbbfejlesztése.
A Parlament szociális és családügyi bizottság tagjaként Firtl Mátyás kifejtette a jelenlegi, diszkriminatív családtámogatási rendszer módosításának szükségességét, és kiemelte a nyugdíjasok támogatásának megoldandó kérdését továbbá, a civil szféra, és az egyház fenntartásában működő szociális intézmények ellehetetlenítésének megállítását.
sopron.fidesz.hu