Az Ipoly mellett főz és eszik a világ
Európában és a világon is egyedülálló gasztronómiai élménypark épülhet ki néhány éven belül a Szob-Márianosztra-Ipolydamásd-Helemba között kijelölendő, mintegy 300 hektáros területen. A több száz milliárd forintos beruházás keretén belül a világ félszáz országa rendezné be saját éttermét az élményparkban, ahol szállodák, golfpályák és egyéb turistacsalogató létesítmények is épülnének - írja az esztergomi Hídlap.
Dátum: 2006-01-24 21:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:05.704292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 300 hektáros területen megvalósuló Gastrolandot olyan skanzen-vendéglátóhelynek tervezik, ahol kezdetben 35, később 50 ország rendezné be saját, hagyományos éttermét az országra jellemző táji környezetben, például a mexikói étterem sziklás hegyek alatt, a hollandiai vízparton, az osztrák pedig fenyves erdőben nyílik majd meg, az adott országból érkező szakácsokkal és zenészekkel.
Magyarországot egy tipikus alföldi csárda képviseli majd, melynek közelében az állattartás- és a hagyományos falusi élet kellékeivel is megismerkedhetnek a látogatók. A parkban lesz banki- és postai szolgáltatás, játszóházak és ökumenikus templom is.
Az idelátogató vendégek komplex szórakoztatásáról, sportolási lehetőségeiről a tervek szerint további 40-60 vendéglátáshoz kötődő élmény- és látványelem gondoskodik: több szállodát, rendezvénypalotát, golfpályákat, borpincészeteket terveznek, valamint a "Nemzetek utcáit", ahol 15 ország vendéglátó attrakcióiból építenének meg egy kis városrészletet.
Az érintett települések érthető örömmel fogadták a kezdeményezést. Remitzky Zoltán, Szob polgármestere szerint a környék természeti adottságai verhetetlenek. "A Duna a panorámájával és a közeli hegyekkel kiválóan megfelelnek a célra, jó a közúti és vasúti összeköttetés, megfelelő az infrastruktúra és rengeteg szabad terület áll rendelkezésre" - mondta a polgármester.
Hasonló lelkesedéssel nyilatkozott Gosztonyi Jenő, Ipolydamásd polgármestere is. A négyezer munkahelyet teremtő beruházást a település is örömmel támogatja, bár a lakosok egy része aggodalmának is hangot adott. A falusiak szerint naponta 11 ezer látogatót fogadó park miatt felborulhat az eddigi, nyugodt életük. Mivel a létesítményt a lakott területektől legalább 2 km fogja elválasztani, remélhetőleg a térség lakói csak a Gastroland pozitív hatásait érzik majd.
A Dunakanyar szlovák területére átnyúló eurorégiós fejlesztés mintegy felét uniós források felhasználásával kívánják megvalósítani, a két résztvevő állam infrastrukturális költségeinek hozzájárulásával. A fennmaradó összeget pedig magánbefektetők biztosítanák, akikkel már folynak a tárgyalások.
Kosznovszki Henrietta, Helemba polgármestere lapunknak elmondta, hogy a település Szob megkeresésére csatlakozott a projekthez. A kicsiny zsákfalu életében hatalmas fellendülést hozna a park megépülése, ezért a képviselő-testület egyhangúlag támogatta a polgármester felvetését, miután a legelső budapesti tanácskozásról hazaérve tájékoztatta a település képviselő-testületét a jövőbeni fejlődés reményéről.
Gruber István, a projekt licencét birtokoló Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Gastroland programirodájának vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy a szövetség tagjai által kidolgozott know-how-t a Szakácsszervezetek Világszövetségén belül 73 ország támogatásával fogadtatták el. Az első, két évvel ezelőtti dublini bemutatkozást követően máris 45 ország jelezte szándékát a Gastroland és a Nemzetek Gasztronómiai Múzeuma létrehozásához. A tavalyi Máltai Európai találkozón 50 nemzet lelkesedett a tervért és úgy döntöttek, hogy a soron következő kongresszust éppen ezért Magyarországra hozzák.
A nagyszabású kezdeményezés egyik fő célja az, hogy a folyamatos receptváltoztatások révén egyre torzuló nemzeti konyhaművészeti specialitások és ételkészítési eljárások autentikus változatának megőrzésére "múzeumot" hozzanak létre. A Nemzetek Gasztronómiai Múzeuma a recepteket és a technológiákat örök időre megőrzi, és csak ezek alapján elkészített ételeket tesz az asztalra. Itt négy étterem kap majd helyet, ahol félévente újabb és újabb nemzet mutathatja be konyháját. A létesítményhez emelt szintű szakács szakmunkásképzés, és nemzetközi színiakadémia is kapcsolódna.
A Magyar Turizmus Rt. "Nagy ízutazás 2006" szlogennel meghirdette a bor és gasztronómia évét. Az elsősorban a belföldi turizmus erősítését célzó kampány a hazai éttermek, vendéglátóhelyek aktív közreműködésével valósul meg. Célja a vendéglátó-szolgáltatások iránti érdeklődés erősítése, a magyar konyha népszerűsítése, illetve a régiók bemutatása a gasztronómia közvetítésével. A rendezvénysorozat részeként a borturizmus népszerűsítése érdekében Pünkösd vasárnapján az ország borvidékein és bortermő helyein "nyitott pincék napját" rendeznek.
Forrás: Gábor Éva, Hídlap