Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megállíthatjuk a munkanélküliség növekedését

1999-ben egy év alatt 6 százalékkal csökkentettük a tb-járulékot, és abban az esztendőben teremtettünk 117 ezer új munkahelyet és a következő évben még 37 ezret. A baj most nagyobb, ezért azt javasoljuk, hogy július elsejétől a tb-járulékot csökkentsük 10 százalékkal. Ezáltal létre tudunk hozni 200 ezer új munkahelyet - mutatott rá Orbán Viktor Szentesen.


Dátum: 2006-01-24 22:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:06.761928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon ma 400 ezer olyan munkanélküli van, akit nyilvántartanak a statisztikákban, de tudunk még 300 ezer olyan emberről, akinek hébe-hóba van munkája, de nincs állandó, biztos kenyérkereseti lehetősége. Ez együtt 700 ezer ember, két megye teljes lakossága. Ha 700 ezer embernek lenne munkája ma Magyarországon, abban az esetben semmi gondja nem lenne a magyar gazdaságnak, vagy ami lenne is, könnyen legyőzhető volna.

2005-ben Magyarországon 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Miközben dübörög a gazdaság és nagy a jólét. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége csökkent, ezért a költségvetés bevételei 175 milliárd forinttal csökkentek az elmúlt évben. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy minden munkanélküli a magyar költségvetésnek évente 750 ezer forintba kerül, akkor jól látható, hogy a 60 ezer új munkanélküli 45 milliárd forintot jelentett. Ha ezt összeadjuk, akkor láthatjuk, hogy csak tavaly 220 milliárd forintot vesztett a magyar költségvetés amiatt, mert kevesebben dolgoznak. Egy havi nyugdíj összege 150 és 175 milliárd forint között van, több mint egy havi nyugdíjat veszítettünk el tavaly amiatt, hogy 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Csökkenő tb-járulék, több munkahely

Ha tehát megállítjuk a munkanélküliek növekedését, már megkerestünk az államnak 220 milliárd forintot. Ha pedig hozzávesszük: a járulékcsökkentéssel új munkahelyeket lehet létrehozni, akkor világos, hogy a gazdaságpolitikának a munkahelyteremtés és a járulékcsökkentés felé kell fordulnia.

1999-ben egy év alatt 6 százalékkal csökkentettük a tb-járulékot, és abban az esztendőben teremtettünk 117 ezer új munkahelyet és a következő évben még 37 ezret. A baj most nagyobb, ezért azt javasoljuk, hogy július elsejétől a tb-járulékot csökkentsük 10 százalékkal. Ezáltal létre tudunk hozni 200 ezer új munkahelyet. Illetve lehetővé tesszük, hogy jó néhány, ma a magas járulékok miatt még be nem jelentett embert bejelentsenek a munkaadói. Ha minden kisvállalkozás csak egy új munkahelyet hozna létre, az már 600 ezer új munkahelyet jelentene.

Ha a németek fantáziát látnak a vasútban, mi miért nem?

Magyarországon a vasút összesen 70 ezer embernek ad munkát. A vasutat nem szabad privatizálni, pedig jelentkezők akadnak bőven. Például a németek. Fel kell tennünk a kérdést, hogyha a németek látnak fantáziát a vasútban, akkor mi miért nem? Ha odaadjuk a vasutat, a Volánt, a repteret, akkor hogyan fogjuk a nyugati országokat utolérni?

A fiatalok itthon akarnak boldogulni

A magyar miniszterelnök szerint az a baj, hogy a fiatalok itthon akarnak boldogulni ahelyett, hogy külföldön keresnének munkát. A fiatalok külföldi munkavállalása önmagában nem baj, de ha ezt állástalanság, kétségbeesés miatt kell megtenniük, akkor az baj. Azért baj, mert minél rosszabbul mennek itthon a dolgok, annál kevésbé fognak hazajönni. Azon kell dolgozni, hogy itthon legyen lehetőség. De nehéz helyzetben vagyunk. Külföldön többet keresnek, mint itthon. Ha nem csökkentjük ezt a bérkülönbséget, akkor elmennek külföldre a szakembereink. A béreket radikálisan emelni kell. A magas bér sohasem lehet rossz.

Magyarországon olyan felsőoktatási rendszert építettünk ki az elmúlt években, amely minden gazdasági ésszerűséget nélkülöz. Nincs tekintettel arra, hogy hány szakemberre van szükség, csak képezünk. Meg kell hagyni a szabadságát a fiataloknak, hogy választhassanak sok felsőoktatási intézmény között, de valamilyen központi tervezésnek is lennie kell.

A földet nemzeti tulajdonban kell tartani

Miközben itt vannak a szakképzett magyar gazdák, van egy kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező Magyarország, megvannak a termelői kapacitásaink, mégis mi lettünk Európa élelmiszer szemétlerakó telepe. 6 hónapon át fagyasztóban tartott sertéshúsokat hoznak be hazánkba, amelyet ott kinn már nem esznek meg. Vegyszerekkel szennyezett paprikát hoznak be, miközben Szentesen tönkremennek a melegházban paprikát termelő gazdák. Magyarországon a gazdavilág által delegált mezőgazdasági miniszterre lesz szükség. Amíg ez nem következik be, addig a gazdák kiszolgáltatottak lesznek. Nyugat-Európában nem hiányoznak a tisztességes kereskedelemről szóló törvények. Ott nem fordulhat elő, hogy beszerzési ár alatt értékesítenek óriási mennyiségben élelmiszereket, amelynek nyilván önmagában nincs piaci haszna, arra való, hogy tönkretegyék a hazai termelőket. Abban a pillanatban, amikor a magyar termelők tönkremennek, és nem lesz belső magyar termelés, az áruházakban az élelmiszerek ára nem annyi lesz, mint most, hanem a többszöröse.

A földet nemzeti kincsként kell kezelni. A következő 15-20 évben, ami értékes lesz Európában az a jó minőségű termőföld, és a tiszta víz. Magyarország ebben a két tekintetben jó adottságokkal rendelkezik. Ma ugyan nehéz megélni a földből, de a mezőgazdaságnak lesz jövője. Április után az egyik intézkedésnek arra kell vonatkoznia, hogy a ma kilátástalan helyzetben lévő, termékeiket eladni nem képes gazdákat kisegítsük, elsősorban megnyissuk a magyar piacokat. Lengyelországban és Szlovákiában az ottani kormányok a lehető leggyorsabban megadják a legnagyobb támogatást a gazdáiknak, ezért van az, hogy szlovák és lengyel élelmiszerek jelennek meg a magyar mezőgazdaság piacán. Erre korábban nem volt példa. A földet meg kell tartani. A föld a magyaroké, a föld a magyar gazdáké.

Főállású anyaság, részmunkaidő

A főállású anyaságra vonatkozó bérezésnek el kellene érnie a minimálbér összegét. Ezt célul kell kitűzni, a következő parlamenti ciklusban megteremthető. A közösség szempontjából óriási érték az a család, amely vállalja, hogy több gyermeket nevel. A születési és halálozási statisztikák riasztó képet festenek. Gondot jelenthet az is, hogy nem lesz, aki befizesse azt a járulékot, amelyből a nyugdíjakat fizetik. A főállású anyaság rövid távú terhet jelent a költségvetésnek, azonban hosszútávon problémákat old meg.

Az Európai Unióban a munkahelyek mintegy 30 százaléka részmunkaidős, Magyarországon ez mindössze 3 százalék. Ha a részmunkaidő aránya hazánkban annyi lenne, mint az EU-ban, akkor ez 500 ezer új részmunkaidős állást jelentene. A részmunkaidőt Magyarországon is támogatni kell.

Van egy olyan közösségi forma, amelyben a magyarok mindenki mást megelőzően ragaszkodóak és összetartóak, ez pedig a család. Ahhoz, hogy hosszabb távon ne legyünk egy állandóan széthúzó, csak önző érdekeket követő nemzet, ahhoz az kell, hogy a családok erősek legyenek. Ez még egy olyan érv, amely a családok támogatása mellett szól. A mi programunk középpontjába - ilyen megfontolások alapján is - a család áll az első helyen.

Családi adózás

Állandó vita a magyar közéletben, hogy a családoknak mire van szükségük, segélyre vagy adókedvezményre. A helyes válasz az, hogy mindenkinek azt a formát kell lehetővé tenni, amire szüksége van. Azok, akik dolgoznak, és emellett gyermeket vállalnának, azt szeretnék, hogy újabb gyerek vállalása esetén az életszínvonaluk ne csökkenjen. Olyan formában kell elismerni a gyermeknevelés költségeit, hogy a gyermek vállalása ne jelentse az életszínvonal csökkenését. A gyermekek után járó adókedvezmény ezt tette lehetővé. Ezzel, ha nem is tudtuk teljes egészében pótolni az új gyermek érkezésével előálló költségeket, mégis jelentősen mérsékelni tudtuk. Nekik a segély nem megoldás, ők dolgoznak. Ők nem azt kérik, hogy adjanak, hanem hogy ne vegyenek el tőlük.

A segély csak rövid távon használ

Vannak olyanok is, akik nem rendelkeznek munkahellyel vagy stabil állással. Nekik pedig segélyre van szükségük. Nekik inkább támogatást kell nyújtani, például családi pótlékot, rendszeres gyermekvédelmi támogatást vagy kiegészítő családi pótlékot. Ezeket összevonni és egyneműsíteni olyan, mintha nem értenénk meg, hogy Magyarországon különböző helyzetűek a családok. Nem lehet egyetlen megoldási formával orvosságot találni a gondjaikra. Persze hozzá kell tennem, hogy a segély csak rövid távon használ, hosszabb távon sohasem jelent megoldást. A segély fájdalomcsillapító: minél nagyobb a baj, annál nagyobb dózisra és annál gyorsabban van szükség. De hosszabb távon csak segélyre alapozni egy család megélhetését bizonytalan dolog. Meg kell próbálni a segélyek folyósítása közben lépéseket tenni, hogy munkához tudjanak jutni azok, akik gyermeket nevelnek.

Ennek érdekében néhány szigorú szabályt is be kell vezetni. Például a családi pótlék esetén, ha a gyermek iskoláskorú, ki kell mondani, hogy ha nem járatják iskolába, nem jár családi pótlék. A gyermeknevelésnél nem csak jogok és lehetőségek nyílnak meg, hanem vannak törvényben előírt kötelességek is. A családi pótlékot vissza kell tehát alakítani iskoláztatási támogatássá. Ennek megvolt a maga jótékony szociológiai hatása.

A diákhitel arra a gondolatra épül, hogy a diák felvehet egy bizonyos összeget, amely mögött garanciaként az állam áll, és amikor elkezd dolgozni a fiatal, akkor a munkaadótól automatikusan levonják a hitel törlesztőrészleteit. Ma a tendencia rossz, mert a hitel kamata nem csökken, hanem emelkedik, de bízzunk benne, hogy ezt meg tudjuk fordítani. Hosszú távú megoldást az alacsony kamatozású diákhitel jelenthet.

Versenyhelyzet kialakítása, hatósági ármegállapítás

A villamos energia ára négy év alatt 38 százalékkal emelkedett, a lakossági gázáremelés négy év alatt 67 százalékos volt, a lakásfenntartás költségei drasztikusan növekedtek. 2002-ben ez 7.318 forint volt, most pedig 11.448 forint. A gyógyszerárak több mint harminc százalékkal emelkedtek az elmúlt kormányzati ciklusban.

Szemben jónéhány országgal, Magyarországon az történt, hogy monopolhelyzetben lévő állami cégeket adtak el nagy külföldi cégeknek, amelyek gyakran állami cégek. Ezek a monopóliumok megmaradtak, és mindenfajta verseny nélkül olyan árakat szabnak ki ránk, amilyet akarnak.

Ilyen esetben két dolgot lehet tenni: az egyik, hogy versenyhelyzetet kell létrehozni. Erre vannak kezdeményezések, de ez önmagában nagyon kevés. A másik, hogy fenn kell tartani a hatósági ármegállapítás jogát. Például a gáz áráról a magyar kormány dönt, nem a világgazdaság. A legfontosabb gyógyszerek árát a támogatások segítségével szintén a kormány határozza meg. A villamos energia árát is a kormány határozza meg. A személygépkocsik kötelező felelősségbiztosításának összegét szintén. A tömegközlekedés díjait is a kormány dönti el. Azért ennyi, mert így döntöttek. A monopolhelyzetben lévő nagy cégek így luxusprofithoz juthatnak. Nem állítható, hogy könnyű ellenük fellépni egy ilyen helyzetben. Négy éven keresztül minden év elején óriási harcokat vívtunk a MOL-tól kezdve különböző biztosítótársaságokon át a nagy nemzetközi energiatermelőkön át mindenkivel.

De hát arra való a kormány, hogy legyen valaki, aki megvédi az érdekeinket.

Ha nemzetközi összehasonlításban megnézzük, hogy egy évre mennyit kell fizetni az autópálya-használatért mondjuk Ausztriában és Magyarországon, akkor azt látjuk, hogy ott 18.400 forintot, Magyarországon pedig 35.000 forintot, Szlovákiában és Csehországban 7.380-at, Svájcban 6.590-et. És mi fizetünk, sőt elfogadjuk a plakátokon olvasható feliratot, hogy ez sikertörténet. De ezek a tények.

A leendő kormánynak el kell döntenie, kinek az oldalára akar állni

Hogyan bánt a saját gazdáival Magyarország az európai uniós csatlakozás után? A lengyel és a szlovák kormány nemcsak hogy odaadta, hanem meg is előlegezte az unióból kapott pénzt. Nálunk azt mondta a kormány, hogy vegyenek fel a gazdák a bankoktól hitelt. És akkor mindenki jól járt, aki a bankvilágban mozgott, és senki, aki a mezőgazdaságban.

Ha az emberek meg tudnának élni a fizetésükből, akkor nem kéne hitelt felvenniük. Vajon miért terjedt el Magyarországon az a mondat, hogy becsületes munkából nem lehet megélni? Ha jól megnézzük, hogy hogyan működik a magyar gazdaság, akkor azt tudjuk mondani, hogy annak az alapja nem a munka, hanem a spekuláció. Munkának azt kell neveznünk, amikor úgy keresünk pénzt, hogy azzal egy másik embernek a hasznára vagyunk. És spekuláció meg az, amikor úgy keresünk pénzt, hogy azzal valakinek szükségszerűen kárt okozunk. Mivel a magyar gazdaság ma spekulációs alapon működik, ezért több a vesztes, mint a nyertes. Az, ami ma itt van, Nyugat-Európából nézve vadkapitalizmus. Egy szabályozatlan verseny, ahol mindig az erősebb győz.

Hitelek helyett a tőkehelyzetet kell rendezni

Nyugat-Európában a kis- és középvállalkozások adják a gazdaság gerincét. Magyarországon a 90-es évek eleje óta van egy tévhit, hogy a kis- és középvállalkozásokat hitelekkel lehet kisegíteni a bajból. De ha valakinek a tőkehelyzete nem rendezett, akkor a hitelhelyzete sem lehet az. Akinek úgy adnak hitelt, hogy nem rendezett a tőkehelyzete, az előbb-utóbb bele fog fulladni a hitelbe.

Sok család vett fel az utóbbi időben deviza alapú hiteleket. Ha Magyarországot rossz adósnak minősítik a nemzetközi hitelintézetek, ha a forint elkezd gyengülni, akkor egy -egy család havonta akár 10 ezer forinttal többet fizethet.

Ma a magyar gazdaság nem a maga lábán áll. Ha a magyar gazdaság megtermel 100 forint értéket, ahhoz fel kell vennie 150 forint hitelt. Egyre rosszabb helyzetben vagyunk, ez az adósságcsapda. Ezért van az, hogy ma minden embernek 1.300.000 forint adóssága van államadósság formájában. A magyar gazdaság bajban van. Ma nem a gazdaság dübörög, hanem a hitelezők dörömbölnek az ajtón.

A konzultáció lényegi része a demokráciának

Magyarországon még nem alakult ki annak a gyakorlata, hogy hogyan lehet az embereket bevonni a fontos kérdések eldöntésébe. Számos nyugat-európai országban széles vitára bocsátják ezeket a kérdéseket, a konzultáció lényegi része a demokráciának. Mi egy állandó konzultációt szeretnénk fenntartani a fontosabb kérdésekben. A kormányzatot ez nem köti, de jó, ha tudja, hogy mit gondolnak az emberek.

Nyugaton a falusi élet egy kitüntetett életforma. Ehhez képest Magyarországon mást sem hallunk, mint hogy a vidéki életnek nincs jövője. Egyre-másra veszítik el az önállóság fontos részeit: bezárják a postát, ritkítják a Volán-járatokat, körzetesítik az iskolát. Mi az ellenkezőjét gondoljuk ennek: falun élni különleges minőség és érték. A falvakat támogatni kell. Alsó tagozatot az iskolákban mindenhol fenn kell tartani. Ha lesz még egyszer polgári kormány, egyetlen kistelepülési alsó tagozatot sem lehet bezárni.

Hadüzenet a beletörődésnek

A választáson a saját sorsunkról is döntünk. Ha olyan kormány alakul, amely rossz döntéseket hoz, nem tudjuk őket felelősségre vonni jogi értelemben. Ugyanis mi választottuk őket. Magyarország polgárai négy éve úgy döntöttek, hogy kipróbálják azt az utat, amit jóléti rendszerváltásnak neveztek. Ki ne örült volna annak, amit akkor hallott? Akkor azt mondta a miniszterelnök, hogy ő megígéri, hogy semmit, ami jó volt a polgári kormány idején ő nem fogja megváltoztatni. Maradnak a családi gazdaságok, marad a gazdahitel, a gyerekek után járó adókedvezmény, az otthonteremtési támogatás és a Széchenyi Terv, sőt, még ki is fogják terjeszteni.

Nem azért vállaljuk a hibákkal együtt is az 1998-2002-es időszakot, mert abban csak jó dolgok történetek. Hanem azért, mert más volt az ország hangulata, mindenki elhitte, hogy azt érdemes néznünk, mit hogyan lehet megcsinálni. Ma mit hallunk mindennap? Mit miért nem lehet. Miért nem lehet csökkenteni a tb-járulékot, miért nem lehet 14. havi nyugdíjat fizetni, miért nem tudjuk megváltoztatni az egészségügyet, miért nem tudjuk megvédeni a gazdáinkat. 1998 és 2002 között nem azért lett annyi minden, mert jó kormány volt, hanem azért, mert az ország elhitte magáról, hogy erre képes. És négy év alatt ebből a nemzetből lettünk a beletörődés nemzete. A választáson azt mérlegeljék, hogy tudunk-e még egyszer egy olyan országot varázsolni Magyarországból, amely elhiszi saját magáról, hogy többre képes, azt mérlegeljék, hogy hadat tudunk-e üzenni a beletörődésnek.

fidesz.hu

Fotó: szentes.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek