Heti két kilót fogynak a betegek egy magyar kórházban
Egy felmérés szerint heti két kilót fogynak az ápolás alatt a betegek Hetente átlagosan két kilót fogy egy kórházi beteg Magyarországon - ezt állapította meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének nemrég végzett vizsgálata. A Magyar Kórházszövetség szerint ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy rossz a koszt.
Dátum: 2006-01-25 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:08.028518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megvizsgálta a kórházi tartózkodás alatt a betegek testtömeg változásait a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). Az eredmény riasztó képet mutat: egy fekvő beteg hetente átlagosan két kilót fogy. A felmérésben hét egészségügyi intézményben összesen 206 pácienst vizsgáltak, akik különböző osztályokon feküdtek. Az eredmény kiszámításakor csak azoknak az adatait értékelték, akik nem vettek részt fogyókúrában, így ez nem torzíthatta az eredményeket. Az MDOSZ megállapította, hogy a kórházi betegek kétharmada akaratán kívül veszít testtömegéből. A rossz tápláltsági állapot pedig bizonyítottan fertőzések kialakuláshoz vezet, s elhúzódóvá teszi a sebgyógyulást, a kórházi tartózkodást és a rehabilitációt. Az MDOSZ a probléma kezelésének reményében eljuttatta az eredményeket Rácz Jenő egészségügyi miniszterhez.
Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta: nem kapták meg, ezért nem tudták elemezni az eredményeket. Szerinte a kis mintán végzett felmérésből elhamarkodott azt a durva következtetést levonni, hogy rossz a kórházi koszt. Sokszor a betegség alapvető tünete a fogyás - hívta fel a figyelmet Golub Iván, s példaként említette az onkológiai osztályon kezelteket. Hozzátette: számos olyan körülmény adódhat a kórházi tartózkodás alatt, amely óhatatlanul testtömeg csökkenéshez vezet. Ilyen lehet a kardiológián vagy a belgyógyászaton fekvők vízhajtó gyógyszerrel történő kezelése. A műtéti előkészületek is gyakran eredményezhetnek fogyást, hiszen ilyenkor kényszerűen kell megtiltani a táplálékbevitelt - szögezte le.
A lap által megkérdezett intézmények egyébként napi 340-800 forintból oldották meg a betegek élelmezését.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu