"Közös érdekünk a sikeres csatlakozás"
Az a heves támadás, amely a szocialista politikusok részéről az európai uniós csatlakozással kapcsolatban elhangzott az elmúlt napokban a magyar sajtóban, a szocialista párt rossz lelkiismeretét tükrözi.
Dátum: 2002-09-26 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:29.140529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szájer József írása, Népszabadság, 2002. szeptember 24.
Orbán Viktor a polgári kormány politikájának szellemében fogalmazta meg elképzeléseit. Eddig joggal gondolhattuk úgy, hogy az európai uniós politika tekintetében Magyarországon olyan konszenzus létezett, mely nem pusztán a csatlakozásnak a technikai eljárási részleteire vonatkozott, vagyis nem pusztán arra, hogy a tárgyalásokat le kell folytatni és el kell vezetni Magyarországot az Európai Unió kapujába, hanem az ország felkészülése tekintetében is érvényes volt.
Nem véletlen, hogy a szocialista politikusoknak rossz a lelkiismerete, hiszen a szocialista kormány hivatalba lépése óta eltelt négy hónap alatt lényegében nem történt előrelépés a felkészülésben. A tárgyalások természetesen tovább folytak, ehhez a polgári erők biztosították a feltételeket. Éppen én javasoltam több fideszes képviselőtársammal együtt a médiatörvény módosítását, amit korábban a baloldal nem volt hajlandó megszavazni, és ami feltétele volt egy újabb fejezet lezárásának.
A felkészülés azonban az elmúlt időszakban megtorpant, s a polgári kormány által beindított programok leállításával a jelenlegi kormány veszélyeztetheti Magyarország sikeres csatlakozását az unióhoz. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy időben érkezik a figyelmeztetés a kormányhoz: nem helyes, ha az ország felkészültségi képességét rontja az uniós csatlakozás előtt néhány hónappal.
A csatlakozás egyik kulcskérdése az agrárpolitika, a családi gazdaságok támogatása. A magyar gazdák a csatlakozás után csak akkor tudják sikeresen állni a versenyt, ha addig megerősödnek. Ezért Magyarországnak és a magyar kormánynak alapvető érdeke annak a programnak a folytatása, amit még a polgári kormány kezdett el a magyar gazdák megerősítése érdekében. Ezért elhibázott és Európa-ellenes politika, ha leállítják az agrárhiteleket, amint az a nyáron történt.
Rossz jeleket tapasztalunk a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban is. A polgári kormány éppen azért alkotta meg a Széchenyi-tervet, hogy a magyar kis- és középvállalkozók 2004-től, amikor a teljes piac megnyílik, kiemelten azokon a területeken, amelyek Magyarország számára különösen fontosak, mint például a lakásépítés, turizmus, agrárium, ne váljanak a nagyon kemény uniós verseny áldozataivá. A Széchenyi-terv leállítása, illetőleg elhalasztására tett kísérletek annak az esélyét csökkentik, hogy egy dinamikus és erős Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz, s azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a tagság első évei megrázkódtatással járhatnak.
Az is aggasztó, hogy Magyarországon az elmúlt hónapokban olyan tendencia bontakozott ki, hogy a magyar vállalkozók ismét nem jutnak hozzá a magyar kormány által kiírt megrendelésekhez és pályázatokhoz. Sajnálatos, hogy a Medgyessy-kabinet a nemzetközi gyakorlatban egyedülálló módon külföldi vállalkozókat részesít előnyben ezeknél a beruházásoknál.
A szocialista párt felborította azt a gyakorlatot is, ami korábban éveken keresztül jellemző volt, hogy a külügyminiszter havi rendszerességgel meghívta magához a parlamenti pártok frakcióvezetőit, és zárt ajtók mögött az uniós csatlakozás részleteiről tárgyalt velük. Négy hónap után kezdeményezésemre került sor a múlt hét folyamán az első ilyen egyeztetésekre.
Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy szükséges volt a magyar kormány figyelmét felhívni arra a tényre, hogy az uniós csatlakozás nem pusztán eljárási kérdés, nem pusztán arról szól, hogy Magyarország formálisan az unió tagjává válik, hanem óriási tétje van az ország sikeres felzárkózása szempontjából.
Az uniós csatlakozásról szóló döntés Magyarország számára a XXI. század legfontosabb politikai döntése lesz. Éppen ezért azt megfontoltan kell tenni. A polgári kormány az elmúlt négy esztendőben beindította azokat a programokat, amelyek nemcsak ahhoz elegendőek, hogy a csatlakozás bekövetkezzen és a tárgyalások lezárásra kerüljenek, hanem a sikeres csatlakozás feltételeit teremtik meg.
A polgári kormány a csatlakozásnak nem pusztán a tényét tartotta fontosnak, hanem azt is, hogy a felzárkózás bekövetkezzen, és belátható időn belül, egy emberöltőn belül, valamikor a 2010-es évek közepére elérhető legyen az Európai Unió életszínvonalának átlaga a magyar polgárok számára. Azok a programok, amelyeknek a leállítása vagy elhalasztása folyamatban van, éppen ezt az erősödést kívánták szolgálni, ami alapvető feltétele Magyarország sikeres uniós csatlakozásának.
Vannak ugyanis példák a rossz és a sikeres csatlakozásra is. Gondoljunk Görögországra, ahol ma már, évtizedekkel a csatlakozás után, jelentős előnyöket jelent a tagság, de hosszú évekig stagnálást, bizonyos területeken visszaesést, a nemzeti ipar számára pedig gyakran kivédhetetlen versenyt jelentett, mert nem teremtették meg előre a versenyképesség feltételeit. Ellenben Írország, Spanyolország, Portugália, Finnország számára a csatlakozás nem megrázkódtatást, hanem gyors előrelépést és lendületes fejlődést jelentett.
Amit Orbán Viktor garanciakérésként megfogalmazott az alkotmánymódosítással összefüggésben, az minden tekintetben lényeges nemzeti alapkérdéseket érint. Vagyis ezek nem napi politikai feltételek.
A szocialisták álszentek ebben a kérdésben. Ez év januárjában épp ők tagadták meg annak a dokumentumnak az aláírását, amely azt célozta, hogy az uniós csatlakozás kérdései ne váljanak kampánytémává. Ők akkor azt mondták, hogy a "maguk részéről minden csatlakozást érintő kérdést kampánytémának tekintenek".
A Fidesz - Magyar Polgári Párt azt szeretné elérni, hogy mire eljutunk az alkotmánymódosításhoz, a sokasodó rossz jelek eltűnjenek annak érdekében, hogy valóban ne csak a csatlakozás után derüljön ki a magyar polgárok számára, miszerint rövid távon rosszabb helyzetbe juthatnak.
Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy minden józan párt, minden józan kormány számára egyértelmű legyen, hogy az uniós csatlakozásnak előfeltételei vannak, amelyek alapvető nemzeti érdekeinkből fakadnak. Hiszen nem egy "rossz", hanem egy "jó" csatlakozás a célunk.
Magyarország sikeres csatlakozása az Európai Unióhoz mindannyiunk közös érdeke.
Szájer József
a Fidesz
Magyar Polgári Párt alelnöke