Egy terrorista beperelte Franciaországot
A világ egyik legismertebb terroristája, az immár 12 éve rács mögött lévő Carlos óriásit változott: amíg szabadlábon volt, addig gyilkosságokkal és merényletekkel tette hírhedté nevét, most viszont már hisz a jog elsőbbségében.
Dátum: 2006-01-25 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:11.423804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legalábbis erre utal, hogy Carlos immár a korábban általa megvetett bírósági úton próbál küzdeni igazáért. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál beperelte Franciaországot fogva tartásának körülményeiért, s a testület szerdán kezdte meg beadványának fellebbviteli tárgyalását. Carlos - eredeti nevén Ilich Ramírez Sánchez - azt kifogásolja, hogy a francia hatóságok elfogásától (1994 augusztusától) egészen 2002 októberéig teljes elszigeteltségben őrizték, ami szerinte sérti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkét. Ez a rendelkezés tiltja az embertelen és megalázó bánásmódot. A panaszt a strasbourgi bíróság tavaly januárban első fokon elutasította, de Carlos fellebbezett.
A venezuelai Carlost 1994 augusztusában fogták el a francia titkosszolgálatok Szudánban, s 1997 végén életfogytiglani börtönre ítélték egy hármas gyilkosság miatt. Büntetését az egyik legszigorúbb francia fegyintézetben, a Párizs külvárosában lévő fresnes-i börtönben tölti, s fogva tartásának körülményei miatt 2004 végén néhány napig éhségsztrájkot is folytatott. A szerda reggeli francia tv-híradók beszámolója szerint nem csak Carlosnak vannak kifogásai a börtönélet miatt: egy másik francia fegyintézet 10 elítéltje - mindannyian életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik - közös levélben kérte, hogy esetükben állítsák vissza a halálbüntetést, s végezzék ki őket.
"Élve befalaztak minket... remény sincs a szabadulásunkra" - írták az illetők, akik saját bevallásuk szerint már 6-28 évet töltöttek rácsok mögött. Az érintettek mindannyian a legveszélyesebb francia bűnözők közé tartoznak, s cselekményeik miatt "valódi" életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték őket a bíróságok, azaz halálukig a rácsok mögött kell maradniuk. Franciaországban 1981-ben törölték el a halálbüntetést.
MTI - fideszfrakcio.hu