Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az állami támogatásoknál figyelni kell a tagországi különbségekre

Az állami támogatások uniós szintű szabályozásakor tekintettel kell lenni a tagországok közötti fejlettségbeli különbségekre - írta Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) szerdai közleményében.


Dátum: 2006-01-25 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:14.756528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Becsey vitába szállt a szigorú egységesítés híveivel, "túlzottnak és tévesnek tartja mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament jelentéstevője, a svéd néppárti Gunnar Hökmark nézetét, miszerint uniós szabályként szűkíteni kellene az állami támogatások körét, mert azok - úgymond - visszafogják a hatékonyságot".

Velük szemben Becsey Zsolt azt állítja, hogy az új tagállamokban a kis- és közepes vállalkozásokat a gazdasági ciklus függvényében támogatni szükséges, és hogy ezt a készülő európai szabályozásnak is tükröznie kell. Az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok legyenek rugalmasak, különben az új tagországok a maastrichti költségvetési hiánynak való megfelelés miatt nem tudják finanszírozni szükséges infrastrukturális beruházásaikat. Ez pedig tovább növeli versenyhátrányukat, paradox módon éppen a versenyegyenlőség jelszavával - mutatott rá a magyar képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek