A szeretet és a könyörületesség áll XVI. Benedek első enciklikájának központjában
A szeretetet és a könyörületességet állította szerdán kiadott első enciklikája középpontjába XVI. Benedek pápa.
Dátum: 2006-01-25 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:15.360365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy nyolcvan oldalas, a katolikus egyház összes hívének szóló ünnepélyes körlevél két részből áll. Az első a szeretet különböző megnyilvánulásaival foglalkozó teológiai-filozófiai elmélkedés, a második pedig arról szól, miként juttassa kifejezésre a világ iránt érzett szeretetét az egyház a könyörületesség és jótékonyság révén.
Az enciklika különbséget tesz az erósz mint férfi és nő közötti (testi) szeretet és az agapé mint "a hitben gyökerező és formálódó, feltétel nélküli szeretet" között. A pápa elismeri, hogy "az egyház a múltban minden parancsával és tilalmával" úgy tűnik, "ellenezte a testet". Figyelmeztet azonban, hogy a jelenkori társadalom viszont túlzottan felmagasztalja a testet, és ez "félrevezető és veszélyes". "A szexszé lefokozott erósz árucikké vált, olyan dologgá, amelyet adni-venni lehet, sőt az ember is árucikké vált" - írja.
A második részben a pápa a kapcsolatot boncolgatja istennek az emberiség iránti szeretete és az egyház jótékonysági munkája között, kiemelve a kettő lényegi összetartozását. A jótékonyság ugyanolyan fontos része az egyház küldetésének, mint a szentségek kiszolgáltatása és az evangélium hirdetése - írja.
Hangsúlyozza egyúttal, hogy a jótékonysági munkát sohasem szabad térítői céllal végezni, sem pedig egy bizonyos politikai ideológia javára használni. "Az egyház nem válhat a politikai küzdelem részesévé, hogy ezáltal valósítsa meg a lehető legigazságosabb társadalmat. Az egyház nem tud és nem szabad, hogy az állam helyére lépjen" - áll az enciklikában.
A latin nyelven Deus caritas est címet viselő elmélkedést a pápa 2005. december 25-re keltezte, de a szöveget még a tavaly nyári szabadsága alatt fogalmazta meg.
Percekkel a nyilvánosságra hozatal előtt XVI. Benedek a Vatikánban kijelentette: azt várja az enciklikától, hogy elolvasása "megerősítse a hívők hitét", és "segítse őket isten erősebb szeretetében és abban, hogy kifejezésre juttassák könyörületességüket felebarátaik iránt".
A jelenlegi katolikus egyházfő elődje, II. János Pál (1978-2005) összesen 14 enciklikát adott közre több mint 26 évig tartó pápasága alatt. Olaszországi sajtóhírek szerint tervezte egy 15. enciklika kiadását is, amelynek központi témája a szeretet, a karitász lett volna.
MTI - fideszfrakcio.hu