Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP a munkanélküliség pártja

Az MSZP a munkanélküliség, az adóemelések, az áremelések és a luxuskormányzás pártja - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke, aki a kormány négyéves teljesítményét értékelte szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-01-25 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:18.504668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus rámutatott: ezzel szemben a Fidesz a munka, az otthon, a család és a tisztelet pártja, amely kiáll a munkahelyteremtés, a családok és a gyerekvállalás támogatása, valamint az otthonteremtés segítése mellett, és meg akarja adni a tiszteletet és a támogatást az idősek számára is.

Hangsúlyozta: az MSZP az egykulcsos adó pártja is, mert ha újra kormányra kerül az SZDSZ-szel, akkor bevezeti a liberális párt által javasolt rendszert, amely a szegényeknek rendkívül igazságtalan.

Mint mondta, az MSZP 2002-ben 400 ezer új munkahelyet ígért, azonban jelenleg 750 ezer embernek nincs tartós állása Magyarországon, és ebből 400 ezer a regisztrált munkanélküli. Az MSZP vezette kormány négy év alatt 38-szor emelt adót, nyolc új adónemet vezetett be, de az "egyik legnagyobb bűne" az volt, hogy elvette a gyermekek után járó adókedvezményt - tette hozzá Rogán Antal.

A Fidesz kampányfőnöke részletesen szólt az áremelésekről is, külön kiemelve, hogy a lakossági gáz ára négy év alatt 67 százalékkal, míg a villamos energia ára 38 százalékkal nőtt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a két legnépszerűbb szívgyógyszer ára több mint 100 százalékkal emelkedett, holott az MSZP ingyenességet ígért ezekre a termékekre.

A luxuskormányzásra vonatkozó kijelentését Rogán Antal azzal indokolta, hogy az állami vezetők száma 50 százalékkal nőtt az utóbbi négy évben, amely így összesen 6,3 milliárd forintos többletkiadást jelent az adófizetőknek.

A változás jegyében a Fidesz arra kéri az embereket, hogy mondjanak igent az adók - különösen a munkát terhelő adók - csökkentésére, valamint az árak, a munkanélküliség és a kormányzás kiadásainak a csökkentésére - hangsúlyozta a kampányfőnök.

Kérdésre válaszolva ígéretet tett arra, hogy a Fidesz még szerdán választ ad Veres János pénzügyminiszternek, aki a tb-járulék csökkentése ügyében hívta nyilvános vitára Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Rogán Antal ezzel kapcsolatban közölte: a polgári kormány időszaka alatt is sikerült 10 százalékponttal csökkenteni a járulékot, így miért ne sikerülhetne most is.

Szintén kérdésre válaszolva kifejtette: a Fidesz egy-két hét múlva tárja a nyilvánosság elé konkrét elképzeléseit, hogyan lehetne csökkenteni a gépkocsival munkába járás költségeit, amit Orbán Viktor vetett fel keddi szentesi fórumán. A Fidesz megvizsgálta az autópályamatricák díjszabásánál, valamint gépkocsikat terhelő adóknál, például a regisztrációs adó rendszerénél a változtatás lehetőségét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek