A szocialisták megint a nyugdíjasokat riogatják
Gyurcsány Ferenc és kormánya nem tiszteli a tényeket és az időseket sem. Visszaélnek az idősek helyzetével, újra megpróbálják becsapni őket, és alaptalan félelmeket keltenek bennük - írta Harrach Péter, a Fidesz-frakció szociális kabinetjének vezetője szerdai közleményében.
Dátum: 2006-01-25 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:18.844419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idősebb korosztály, a nyugdíjasok helyzetére is egy új, munka-alapú gazdaság bevezetése a megoldás, csakúgy, mint az aktív, dolgozni tudó és akaró fiatalabb korosztályoknak. Gyurcsány Ferenc és kormánya azonban nem tiszteli a tényeket és az időseket sem.
Visszaélnek az idősek helyzetével, újra megpróbálják becsapni őket, és alaptalan félelmeket keltenek bennük.
A társadalmi-gazdasági bajok fő oka a munkanélküliség. Ma 400 ezer magyar ember dolgozni szeretne, de nincs rá lehetősége. Ezen változtatni kell, ezért július 1-jétől 19 százalékra csökkentjük a TB-járulékot. Ennek következtében megerősödnek a kis- és középvállalkozások, és egy év alatt legalább 150 ezer új munkahely jöhet létre. Megbízható számítások és a tapasztalatok szerint ez megteremti az anyagi feltételeket a 14. havi nyugdíj bevezetéséhez.
Ezt a megoldást az Orbán-kormány már sikeresen alkalmazta, akkor a TB-járulék csökkentése nyomán 230 ezer új munkahely létesült, és így lehetőség nyílt a 13. havi nyugdíj bevezetésére.
A Medgyessy-Gyurcsány kormány nem védte meg a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől, sőt elhibázott intézkedéseivel, megszegett ígéreteivel nagyon megnehezítette életüket. Az elmúlt 4 évben több mint 30 százalékkal drágultak a gyógyszerek. Jelentősen nőtt az élelmiszerek, az energia ára és a lakásfenntartás költségei is. Az árak nőnek, de a magyar átlagnyugdíj Európa legalacsonyabbjai között van.
Változtatni kell azon, hogy ma az idős emberek a legkiszolgáltatottabbak. A nyugdíjasok munkával töltött évtizedek után kiszámítható életet, biztonságos öregkort szeretnének, és az új kormánytól joggal várnak el ehhez lényegesen több segítséget!
Harrach Péter,
a Fidesz-frakció szociális kabinetjének vezetője
fideszfrakcio.hu