Saron Moszkvában
A közel-keleti helyzetről és az iraki kérdésről tárgyal Moszkvában Ariel Saron izraeli miniszterelnök, aki vasárnap este érkezett az orosz fővárosba.
Dátum: 2002-09-30 07:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:30.318179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izraeli források szerint a tavaly óta másodszor Moszkvába látogató Saron kísérletet tesz arra, hogy meggyőzze az orosz vezetőket az Irakkal szembeni határozott fellépés szükségességéről.
A miniszterelnök tárgyal az izraeli-palesztin konfliktus fejleményeiről - ismeretes, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, és az ENSZ-szel egyetemben tagja annak a közvetítői négyesnek, amelyik a válság enyhítésére vállalkozott. Saron egyik tanácsadója az orosz ITAR-TASSZ hírügynökségnek nyilatkozva a nemzetközi terrorizmus elleni harcban élenjáró nagyhatalomként jellemezte Oroszországot, hangsúlyozta viszont, hogy Izraelt aggasztja Moszkva - egyebek mellett haditechnikai - együttműködése Irakkal és Iránnal.
Moszkvában éppen szombaton egyeztetett az iraki problémáról Marc Grossman amerikai külügyminiszter-helyettes, és Peter Ricketts, a brit külügyi tárca politikai igazgatója. A diplomaták azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülő határozati javaslatot ismertették az orosz fővárosban, amelyik elfogadása esetén lehetővé tenné a katonai akciót Szaddam Husszein rendszere ellen.
Vasárnap olyan hírek érkeztek az orosz külügyminisztériumból, hogy a szombati megbeszélésen nem közeledtek az álláspontok az iraki beavatkozás kérdésében. Moszkva az ENSZ fegyverzet-ellenőreinek mielőbbi iraki visszatérését sürgeti. Igor Ivanov orosz külügyminiszter úgy fogalmazott a napokban, hogy csak a nemzetközi szakértők tudnak választ adni a Szaddam Husszein és az al-Kaida terrorszervezet közötti együttműködésre vonatkozó vádakra, illetve a Tony Blair brit miniszterelnök által nyilvánosságra hozott, a bagdadi rezsim tömegpusztító fegyverkezését valószínűsítő úgynevezett Irak-dossziéban foglaltakra.
Saron érkezése előtt Ivanov telefonon konzultált Jasszer Arafattal, a palesztin nemzeti hatóság vezetőjével, aki a rámalláhi főhadiszállása elleni izraeli blokád enyhüléséről tájékoztatta az orosz diplomácia vezetőjét.
MTI - fidesz.hu