Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rágalmak helyett tények

A siklósi kórház privatizációja ügyében Körömi Attila országgyűlési képviselő nem mond igazat. Volt párttársunk, aki jelenleg a Jobbik színeiben politizál, ezúttal előre megfontolt szándékkal, tudatosan ferdíti el a valóságot, amikor közleményben tudatja a nyilvánossággal: dr. Páva Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője részt vállalt a siklósi kórház privatizációjában.


Dátum: 2006-01-25 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:20.167935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondja, emiatt hiteltelen, amikor a Baranya Megyei Kórház magánosítása ellen emeli fel a szavát, s személyében egyben megkérdőjelezi a Fidesz választási programjának egyik sarkalatos pontját, a kórházprivatizáció elkerülését. Noha Körömi képviselő közleménye nélkülöz minden valóságalapot, a kialakult helyzetben mégis kénytelenek vagyunk válaszolni a méltatlan és méltánytalan vádakra.

1. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elképzelései országos és helyi szinten is egyértelműek: a Szövetség nem támogatja a kórházprivatizációs törekvéseket, s ebbéli álláspontját a 2004. évi népszavazás eredménye megerősítette. Nem különbözik ettől a Baranya Megyei Közgyűlés Fidesz frakciójának álláspontja sem, melynek tagjai - mint a döntésben résztvevő képviselők - egyöntetűen utasították el a megyei kórház magánkézbeadásának előzetes tervét.

2. Dr. Páva Zsolt nem vett részt a siklósi gyógyító intézmény magánosításában. Mint ügyvéd, egy fél évig valóban eseti megbízatásokat látott el a privatizőr cég számára, ám még egyszer hangsúlyozzuk: a siklósi kórház magánosításában nem működött közre: sem a többfordulós tárgyalásokon, sem pedig a privatizációs szerződés elkészítésében nem vett részt, ez utóbbit egy budapesti ügyvédi iroda végezte el.

3. Nem mehetünk el ugyanakkor szó nélkül amellett sem, hogy a fenti tényektől függetlenül sem szabadna összekeverni a két egészen más minőségű ügyet. A siklósi kórház esetében ugyanis a tulajdonos képviselő-testület határozott a magánosításról - erre a döntésre pécsi illetőségű képviselőnek semmiféle ráhatása nem lehetett. A kész döntés találkozott a befektetői szándékkal, majd a szerződéskötéshez szükséges feladatok végrehajtásával az érintettek megbíztak egy ebben járatos ügyvédi irodát. Ezzel ellentétben a megyei kórház esetében döntéshozó szerepben vannak a megyei közgyűlésben helyet foglaló politikusok, köztük a Fidesz frakció vezetője is.

4. Fel kell tennünk végezetül néhány kérdést: Kinek az érdekében lép fel Körömi Attila az igazságosztó bajnok szerepében? Kit segít az valójában, hogy valós tényeket kiforgatva interpretál? Kinek hoz hasznot 70 nappal a választás előtt ez túlfűtött közszereplés?

Pécs, 2006. január 25.

Páva Zsolt

Baranya Megyei Közgyűlés

Fidesz frakciójának vezetője

Kékkői Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselő

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek