Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bosznia-Hercegovina megkezdte a stabilizációs és társulási tárgyalásokat az EU-val

Bosznia-Hercegovina megkezdte szerdán Szarajevóban az ország európai uniós kapcsolatainak szorosabbra fűzését célzó tárgyalások első fordulóját.


Dátum: 2006-01-25 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:21.029573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A stabilizációs és társulási megállapodást kidolgozni hivatott tárgyalási folyamat az első lépés a délszláv ország leendő EU-tagsága felé vezető úton. A bosnyák kormány arra számít, hogy nyolc év múlva válhat tagjelöltté - jelentette ki szerdán a bosznia-hercegovinai tárgyalóküldöttség vezetője, Igor Davidovic. "Úgy számítjuk, hogy egy év alatt fejezzük be a tárgyalásokat a megállapodásról" - mondta a Nezavisne Novine napilapnak. Megítélésük szerint további hét év kell ahhoz, hogy megvalósítsák a tagjelöltséghez szükséges reformokat.

A társulási és stabilitási egyezmény célja, hogy előmozdítsa a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat, illetve közelítse az adott ország normáit az európai szabályozáshoz, mindenekelőtt a belső piac szabályaihoz.

Az EU tárgyalódelegációját a bővítési bizottság nyugat-balkáni ügyekben illetékes osztályának vezetője Reinhardt Preibe vezeti. A két delegáció szerdai találkozójának napirendjén általános kérdések mellett a politikai párbeszéd, a regionális együttműködés, valamint az EU és Bosznia-Hercegovina közötti politikai és pénzügyi együttműködés témái szerepeltek.

Bosznia-Hercegovina elmarad a többi jugoszláv utódállamtól az EU-val való kapcsolatok szorosabbra fűzésében. Szlovénia tavaly tagja lett a közösségnek, Horvátország októberben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, Macedóniával már kötött társulási és stabilitási egyezményt az EU, Szerbia-Montenegró pedig tavaly novemberben kezdte meg a társulási és stabilizációs tárgyalásokat Brüsszellel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek