Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indokolt számvetést készíteni

"Én mélyen egyetértek Hiller Istvánnal, hogy hetvenegynéhány nappal a választások előtt egy négyéves kormányzati ciklus végéhez közeledve valóban indokolt számvetést készíteni" - jelentette ki Szekszárdon a Fidesz frakcióvezetője.


Dátum: 2006-01-25 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:21.673164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az Orbán-kormány ideje alatt 230 ezer új munkahely jött létre, a szocialisták majdnem ennek a dupláját ígérték (...), ehhez képest ma 400 ezer az állást keresőknek a száma, és a pályakezdő fiatalok körében sajnos minden ötödik (...) ma munkanélküli" - mondta.

A családok helyzetéről szólva Áder János felidézte Medgyessy Péter ígéretét, miszerint azok a jogok, amiket az előző kormány ideje alatt szereztek, számára "szentek és sérthetetlenek". Felhívta a figyelmet a gyermekek után járó adókedvezményeket megszüntetésére, illetőleg az otthonteremtési támogatás rendszerének "szétverésére".

Rámutatott: a Fidesz 10 százalékpontos társadalombiztosítási járulékcsökkentésről szóló javaslata Áder János szerint a vállalkozások levegőhöz jutását, új munkahelyek létrejöttét eredményezné.

"Közgazdasági szakértők számítása azt mutatja, hogy ha egy ilyen, (...) a hazai kis- és középvállalkozóknak egy jelentős segítséget nyújtó lépésre kerül sor, akkor ez körülbelül 200 ezer munkahelyet hoz létre", természetesen nem egyik napról a másikra - jelentette ki. Emlékeztetett az előző ciklusban végrehajtott, hasonló mértékű járulékcsökkentésre, amelynek első lépcsője, egy hat százalékpontos csökkentés eredményeként "egy év alatt 114 ezer új munkahely jött létre".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek