Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább nőtt a munkanélküliség a KSH szerint

Az elmúlt évben, a 2005 október-decemberi időszakban munkanélküliek száma a bázishoz képest 47 ezerrel 310 ezer főre nőtt, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-01-26 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:27.824348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy évvel korábban, 2004 október-decemberben a munkanélküliségi ráta 6,3 százalék volt. A közlemény szerint 2005 október-decemberben a foglalkoztatottak száma 3,916 millió volt, míg 2004 hasonló időszakában 3,909 millió.

Tavaly, 2005 szeptember-november között a munkanélküliségi ráta 7,2 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 3,930 millió volt, 15 ezerrel haladta meg az előző év azonos időszakit.

A 2005 negyedik negyedévének átlagában a 15-74 éves népesség 54,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ezen belül a munkavállalási korúak esetében a mutató 65,2 százaléknak felelt meg.

A KSH közleménye szerint a negyedik negyedévi 3,916 milliós foglalkoztatotti létszám 46 ezer fővel haladta meg az első negyedévit, és hasonló volt, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek 21,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,1 százalék, szemben az előző évi 16,8 százalékkal.

A munkanélküliek 47,3 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ami 1,7 százalékponttal magasabb a tavalyi értéknél. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónapnak felelt meg.

Tavaly a gazdasági aktivitás intenzitása némileg nőtt, 53,8 százalékról 54,7 százalékra. Éves átlagban 3,902 ezer fő minősült foglalkoztatottnak, míg 304 ezren aktívan álláskereső munkanélküliként jelentek meg a munkaerőpiacon.

A foglalkoztatottak száma szinten maradt, a munkanélkülieké viszont mintegy egyötöddel volt magasabb az előző évinél. Ez utóbbi növekedésben a nem foglalkoztatottak összetétel-változása éppúgy szerepet játszik, mint a munkanélküli ellátórendszer egyes elemeiben az aktív álláskeresés kritériumának markánsabb megjelenése.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek