Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszország még a saját energiabiztonságát sem képes szavatolni?

Oroszország a tulajdon energiabiztonságát sem képes teljesen szavatolni, mint azt a legutóbbi fagyok szemléltették, írta egy moszkvai lap csütörtöki számában. A hideg okozta fennakadásokhoz járult a Grúziába tartó gáz-és villanyvezeték észak-oszétiai felrobbantása, és kiderült: a hatalmas energiatartalékok semmit sem garantálnak, ha az infrastruktúra elhasznált, a kitermelés stagnál és fennáll a terrorizmus veszélye, mutatott rá a Vedomosztyi.


Dátum: 2006-01-26 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:28.514115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Oroszországnak el kell kerülnie azt a csapdát, hogy a nagyság hiú ábrándját kergesse a volt szuperhatalom sértett büszkeségével, utalt a liberális lap az energiafegyver bevetésére az Ukrajnával fennálló konfliktusban.

A Nyugat energiabiztonságának szavatolása a fő téma lehet a nyolcak csoportjának (G8) júliusban Szentpéterváron esedékes csúcstalálkozóján. Energiatartalékai módot adnak Oroszországnak arra, hogy ebben kulcsszerepet játsszon, és Európa függése az orosz gáztól csakugyan kritikus arányú és nincs reális alternatívája, fejtegette a Vedomosztyi.

Oroszországnak azonban még Szentpéterváron sem célszerű a házigazda pozíciójából beszélni G8-beli partnereivel. Jobban tenné, ha Ukrajna példáját követve fontolóra venné stratégiai befektetők meghívását energiaszektorába. Az energiabiztonság Oroszország számára éppoly aktuális, mint a Nyugat számára, és segíthetnek egymásnak a szavatolásában, írta a lap.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek