Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arra van pénz, amit fontosnak tartanak

A legfrissebb munkanélküliségi adat - 7,3 százalékos - késztette a Fideszt újabb megszólalásra - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Harrach Péter arra emlékeztetve, hogy a szocialisták 2002-ben 400 ezer új munkahelyet ígértek. Kitért arra is, hogy a polgári kormányzás idején a munkanélküliség 9,1 százalékról 5,7 százalékra csökkent.Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga


Dátum: 2006-01-26 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:32.505457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Harrach Péter a munkanélküliségről

A jelenlegi helyzetről szólva megjegyezte: 2006. januárjában 400 ezer a hivatalosan nyilvántartott tartós munkanélküliek száma, míg 350 ezerre tehető a kizárólag alkalmanként munkát kapóké. Nagyjából 750 ezerre tehető azoknak a tábora, akik dolgozni szeretnének, ám mégsem tudnak - mutatott rá a fideszes politikus, hozzáfűzve: ezért is különösen indokolt a Fidesz javaslata, ami a radikális járulékcsökkentésről szól. Harrach Péter külön figyelmeztetett a pályakezdők tarthatatlan helyzetére is. Mint fogalmazott, a 24 év alattiak a munkanélküliek 20 százalékát teszik ki. Harrach beszédében leszögezte: a tb 10 százalékos csökkentéséről 150 ezer új munkahelyet várnak. Emlékezetes, a polgári-kormány ideje alatt véghezvitt hasonló csökkentés 230 ezer új munkahelyet eredményezett. A Parlament alelnöke végül a nyugdíjasok helyzetéről szólva elmondta, elengedhetetlennek és kifizethetőnek tartja a 14. nyugdíjat. Mint fogalmazott, egy mai átlag magyar nyugdíj az uniós átlag negyedét sem éri el.

"Egy költségvetésben mindig arra van pénz, amit fontosnak tartanak" - zárta gondolatait.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 161, 'source_type': 'media', 'source_id': 227, 'target_type': 'article', 'target_id': 44034, 'relation_type': 'describes'}