Állítólag Harry herceg is megy Afganisztánba
Nagy-Britannia többszörösére növeli afganisztáni katonai kontingensének létszámát - jelentette be hivatalosan csütörtökön a brit védelmi miniszter, miközben sajtóértesülések szerint Harry herceg, a brit trónörökös kisebbik fia is Afganisztánba akar menni az erősítéssel.
Dátum: 2006-01-26 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:33.096197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
John Reid, megerősítve a brit sajtóban napok óta keringő értesüléseket, a londoni alsóházban közölte: a kormány tavasszal 3300 brit katonát telepít Afganisztánba, azzal egy időben, hogy Nagy-Britannia átveszi az ottani NATO-misszió parancsnoki tisztségét. A jelentős erősítéssel 5700-ra emelkedik az Afganisztánban állomásozó brit katonák száma.
Irakban jelenleg mintegy 8 ezer brit katona szolgál. Reid a parlamentben elmondott beszédében kijelentette: nem szabad megengedni, hogy Afganisztán még egyszer "a terroristák fészkévé" váljon.
A telepítés érdekessége, hogy csütörtöki londoni sajtóértesülések szerint Harry herceg, a brit trónörökös kisebbik fia is Afganisztánba akar menni az erősítéssel. A 22 éves Harry - Károly walesi herceg és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - a sandhursti Királyi Katonai Akadémia tisztképzős hallgatója, és tavasszal végez. Harry ezt követően a szárazföldi hadsereg legelitebb alakulatához, a királyi család ceremoniális őrzését is ellátó, ugyanakkor kemény első vonalbeli bevetésekről is híres Household Cavalryhez csatlakozik, amelynek egy egysége az Afganisztánba induló erősítéssel tart.
A csütörtöki Daily Mirrornak Károly londoni hivatalában, a Clarence House-ban egy forrás azt mondta: Harry elszánta magát az afganisztáni bevetésre. A brit védelmi minisztériumban a lapnak azt mondták: ha Harry az alakulat azon egységéhez csatlakozik, amelyiket Afganisztánba vezénylik, "akkor ő is megy".
Harry herceg - apja, valamint bátyja, Vilmos után - a harmadik a brit trónöröklési sorban. Nagybátyja, András herceg - Károly öccse - a brit haditengerészet helikopterpilótájaként az 1982-es falklandi háború idején tényleges hadszíntéri bevetésekben vett részt. Január eleje óta Harry bátyja, Vilmos is a sandhursti akadémia hallgatója.
MTI - fideszfrakcio.hu