Szegedre történelmi szerep vár
A szegedi Klauzál terén rendezett polgári nagygyűlésen mondott beszédet csütörtökön este Orbán Viktor. Az országot járó politikust ezt követőn arra kértük, értékelje mind a kormány, mind pedig az ellenzék választások óta nyújtott teljesítményét, s szóljon arról, mekkora esélyt lát arra, hogy Szeged irányítása a polgári erők kezében maradjon.
Dátum: 2002-09-30 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:31.913391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bátyi Zoltán, Délmagyarország Online (2002. szeptember 30.)
A rendszerváltozás óta minden kormányváltás idején nagy jelentőséget tulajdonít a politika az első száz nap történéseinek. Ön hogyan értékeli a kormány eddigi munkáját?
A kormány munkáját most még nem tudom értékelni, mert hogy még nem értékelhető. Ebből a száz napból semmilyen messzemenő következetéseket nem tudok levonni, egyelőre ugyanis nem látszik, merre halad az ország. Az előző kormány által összegyűjtött 320 milliárd forint szétosztása nem rajzol fel irányokat. A parlament elé benyújtott adótörvények viszont már egy kicsit okosabbá tesznek bennünket. Ezek a törvények csalódást jelentenek a számomra, kicsit aggódom is. Kiderül, hogy a minimálbért nem emelik, így azok nem kedveznek a kiskeresetűeknek. Nem kedveznek a családosoknak, mert az adókedvezményt nem növelik. Nem segítenek az első munkahelyüket kereső fiataloknak, mert kényszerrel beleszorítanak a magánnyugdíjrendszerbe, miközben a magán-nyugdíjpénztárak az elmúlt két esztendőben veszteségesek voltak. Előnyösek viszont az adótörvények azoknak, akik tőzsdei bevétellel rendelkeznek, mert az után nem kell adózni. Kedvez azoknak, akiknek részvényük van, mert a részvény árfolyamnyeresége után nem kell adózni. És jó azoknak, akik nagy részvénytulajdonosok, mert az osztalék után nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetniük. Tehát aki nem fizetést, hanem osztalékot kap a munkájáért, az jól jár. Mindezek alapján úgy látom, igaz az, amit a választások előtt jósoltunk: ez a kormány a nagytőkének kedvez. Ilyen adótörvény-javaslatot olyan kormányok szoktak készíteni, akik magukat a nagytőke kormányának tekintik. Ám bízom abban, hogy ezen a törvényen még tudunk módosítani, és abban is bízom, hogy a költségvetés valamivel derűsebb véleményt csal elő belőlem.
A kormányzatnak tehát nem adna jó bizonyítványt, de vajon mennyire elégedett az ellenzék eddigi teljesítményével?
Ami az ellenzék munkáját illeti: a jobboldal derekasan küzd, vitézkednek a parlamentben a legények, egyre inkább rátalál az Áder János vezette frakció arra a megfelelő hangra, amelyben ötvözni tudja a kemény, határozott fellépést és a jövőre vonatkozó javaslatokat. Most már keményen bíráljuk azt, amit helytelennek gondolunk, de egyúttal bemutatjuk a kormánynak is, az országnak is saját javaslatainkat. Ami pedig engem illet, a parlamenten kívül a polgári körök összefogásában és szervezésében igyekszem jeleskedni, s ez a munka is jól halad. Négy hónap alatt felépítettük Közép-Európa legnagyobb politikai, társadalmi, lelki és szellemi mozgalmát, a "Hajrá Magyarország!" mozgalmat. Ez ma elsősorban a polgári Magyarországot szolgálja, de hosszabb távon a nemzeti egység alapja lehet, hiszen olyan emberi értékek köré szerveződik, mint a barátság, a bizalom és a szeretet.
És ez a Magyarország tagja legyen az Európai Uniónak, vagy sem? Az ön utóbbi hetekben tett kijelentései, miszerint feltételekhez kötné a belépést, igencsak felkorbácsolta az indulatokat.
Hadd kezdjem azzal: az ellenzéknek jó oka van az önbizalomra, mert az elmúlt egy hónapban váratlanul sok sikert tudtunk elérni a közélet alakításában. Ezek közül az egyik éppen az uniós csatlakozás ügye. Míg korábban kis híján leharapták a fejemet, néhány nappal később már egy négypárti dokumentumban szerepelt, hogy bizony előfeltételei vannak a sikeres csatlakozásnak, amelyet minden párt igyekszik majd teljesíteni. Szerintem hazánkban most már szinte mindenki belátja, legalábbis az országot járva ezt tapasztalom, hogy az Európai Unióhoz nem a kormány, hanem mi magunk és a családunk fog csatlakozni. Ezért a jó vagy rossz csatlakozásnak következményei nem általában jelentkeznek majd az ország sorsában, hanem személyesen, saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni - vállalkozóink bírják-e vagy sem a versenyt, tönkremennek-e a gazdák, lesz-e elég keresete az embereknek ahhoz, hogy kifizessék az emelkedő árakat? Örülök, hogy két hét vitája után eljutottunk oda, hogy Magyarországon szinte mindenki ezt tartja fontos kérdésnek. A felmérések egyébként azt bizonyítják, hogy az ország kilencven százaléka igenis szükségesnek tartja a vállalkozók, a gazdák megerősítését, a bérszínvonal emelését, vagyis kilencven százalék egyetért azzal, amit a polgári oldal mond.
Ha ma lenne a szavazás, ön a belépés mellett voksolna?
Úgy vélem, mindenképp érdemes vállalni a csatlakozás kockázatát. Ám azt is látom: előttünk áll még másfél év, így megvan a lehetőség arra, hogy megteremtsük a jó csatlakozás feltételeit. Mert mindnyájunknak ezen kell munkálkodnunk.
Az önkormányzati választásokon már néhány hét múlva az urnák elé járulnak a polgárok. A felkészülés során vajon elemezte-e a Fidesz országos vezetése, miért veszítettek a párt jelöltjei Szegeden, annak ellenére, hogy Csongrád megye székhelye kiemelt Fidesz-bázis volt, s nagyon sok milliárd forint állami támogatás is segítette az önkormányzat munkáját?
Valóban sok pénz, egészen pontosan 20 milliárd forint érkezett a városba. De a szegediek életének, sikereiknek elemzése nem a budapestiek feladata, ennek helyben kell megtörténnie. S úgy látom, a szegediek ezt nagyjából el is végezték. Ennek megfelelően - mivel Szeged egy polgárváros, ami azt jelenti, hogy képes megfontolt döntéseket hozni - leültek a városi élet meghatározó emberei, pártok vezetői egymással és határoztak a jövőről. És úgy döntöttek, hogy Szeged városának most egy nem pártokhoz kötődő, de határozott polgári értékrenddel rendelkező jelöltet ajánlanak Balogh Elemér professzor személyében. Szerintem ez jó válasz az áprilisi választások tanulságaira.
Ön mekkora esélyt lát arra, hogy Szegeden a polgári erők kezében maradjon az irányítás?
Sohasem éltem Szegeden. De mi úgy tanultuk az iskolában, hogy Szeged a konzervatív, nemzeti, polgári magyar hagyományokat őrző, a keresztény értékrendű szellemiség városa. Ilyen háttérrel csak mi hibázhatjuk el a hadjáratot, ugyanis ki kell, hogy domborodjék annak a programnak a vonzereje, amivel a polgári erők fellépnek. Nagy reményekkel nézek a város jövője elé. Szegedre - mint az ország egyik regionális központjára - a jövőben történelmi, nemzetstratégiai szerep vár. Mégiscsak jó lenne, ha olyanok vezetnék a várost, akik értik, mi az, hogy nemzet, nemzetstratégia, a nemzet határokon átívelő újraegyesítése.