Ismét Lázár Jánost indítja a Fidesz Hódmezővásárhelyen
Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje az áprilisi választásokon a Csongrád megyei 6-os választókerületben - jelentette be Semjén Zsolt csütörtökön az alföldi városban.
Dátum: 2006-01-26 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:43.510381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár János a hódmezővásárhelyi kereszténydemokrata hagyományok folytatója, aki az elmúlt években bizonyított polgármesterként és bizonyított országgyűlési képviselőként - mondta a KDNP elnöke, amikor bemutatta a jelöltet a választóknak.
A KDNP programjának alapja a hagyományos értékek védelme és a családok támogatása - közölte Semjén Zsolt. A párt programjából a családi adózás választásának lehetőségét, a munkahelyek és a magyar vállalkozások védelmét emelte ki a pártelnök.
Hódmezővásárhelynek új lehetőségekre és vidékben gondolkodó kormányra van szüksége - jelentette ki Lázár János. Hozzátette: olyan kormányra, amely a vidékieket nem másodrendű állampolgárnak tekinti.
A politikus szerint az itt élők szenvednek az őket ért kedvezőtlen kormányzati döntésektől. "Pontosan tudják mit jelent ugyanannyi adót fizetni, mint a budapestiek és fele annyit, negyede annyit, vagy semmit sem kapni attól a kormánytól, amely a mi kormányunk is" - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu