Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fideszre vár a változtatás feladata

Mivel a jelenlegi kormányzat képtelen megoldást találni az ország problémáira, a Fideszre vár a változtatás feladata, ehhez pedig győznie kell az országgyűlési választásokon - mondta csütörtökön Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2006-01-26 20:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:45.341648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az agrárgazdaságáról híres településen tartott kampánygyűlésen hangsúlyozta, hogy miközben az elmúlt évben a balti országokban és Szlovákiában nőtt a mezőgazdaság jövedelmezősége, Magyarországon 20 százalékkal csökkent. Rámutatott: a szlovák kormány, a magyarral ellentétben, időben kifizette a gazdáknak az EU támogatásokat, akik így lépéselőnybe kerültek magyar társaikkal szemben.

Kiemelte, hogy már Románia és Bulgária is hamarabb vezetheti be az eurót, mint Magyarország. Ez oda vezethet, hogy a befektetők nem Magyarországot fogják választani, ahol a nemzeti valuta összeomolhat, hanem például Romániát. Ugyanakkor - jegyezte meg - a rendszerváltás óta az elmúlt évben ment csődbe a legtöbb kis- és középvállalkozás.

Az, hogy Gyurcsány Ferenc egy magyar baloldali kormánynak a miniszterelnöke, ez ugyanolyan perverz dolog, mint hogy ha a KDNP elnökét a pornósztár Cicciolinának hívnák - idézte az általa Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének tulajdonított szavakat Révész Máriusz.

A párt szóvivője szerint az MSZP nem baloldali, hanem neoliberális párt, amelytől a Fidesz balra áll. Ez azt jelenti, hogy a kormányt két neoliberális párt alkotja, egy nagyobb és egy kisebb - hangsúlyozta.

Azt mondta, hogy a miniszterelnöknek, aki az elmúlt egy évtizedben több milliárdos vagyont halmozott fel, "minden nap, tíz éven keresztül egymillió forinttal nőtt a vagyona". És ezt követően Európa második leggazdagabb miniszterelnöke "kiáll és énekli, hogy föl-föl, te éhes proletár" - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek